Gazdaság

Meg kell akadályozni a vadmadarak kapcsolatát a baromfikkal

A hatóságok és az állattartók felelőssége a madárinfluenza járvány kockázatainak csökkentése

A vadmadarak által terjesztett madárinfluenza-vírus terjedésének megállítására meg kell akadályozni, hogy azok házimadarakkal kerüljenek kapcsolatba, ezért rendelték el a zárt etetést-itatást - mondta Bognár Lajos országos főállatorvos az M1 aktuális csatornán pénteken.

Hozzátette: az egyik legnagyobb kockázat az, hogy a leszálló vadmadár közvetlenül érintkezik a takarmánnyal vagy a vízzel, ezen keresztül fertőzi meg a házimadarat. A másik probléma, ha baromfik közé száll le, ezt is meg kell próbálni kizárni.

A hatóság és az állattartók feladata a kockázatok csökkentése, de így sem lehet teljesen kivédeni a fertőzést, az érintett állattartóknak kártalanítás jár - mondta. A jogszabályok szerint a fertőzött állatokat mindenképpen le kell ölni.

Bognár Lajos elmondta: az állategészségügy a két megye két településén kimutatott fertőzés miatt szállítási tilalmat vezetett be az éllő állatra és az állati termékekre egyaránt. Az állatorvosok minden érintett körzet állattartó telepeit ellenőrzik, megfigyelik az állatokat. Jelezte: ha a járványhelyzet úgy kívánja, az állatok zártan tartására is fel kell készülniük a gazdáknak. 

Az Európai Unión belülre valamennyi, korlátozás (védő- vagy megfigyelési körzet) alá nem vont területről lehet baromfit és baromfitermékeket is kiszállítani, ahogy Kanadába és az Egyesült Államokba is. Vannak olyan unión kívüli országok, amelyekbe viszont egész Magyarország területéről nem lehet szállítani. Ezért felvették a kapcsolatot minden ilyen kereskedelmi partnerrel, hogy minél hamarabb csak az érintett zónákat korlátozzák - mondta.

Madárinfluenza vírust találtak egy németországi pulykatelepen
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki egy pulykatelepen a németországi Schleswig-Holstein tartományban, Lübeck-Travemünde térségében - közölte pénteken a tartomány mezőgazdasági minisztere. A vírus egy kisebb pulykatelepen jelent meg, 18 állatot pusztított el. A gazdaság teljes állományát leölték, és körülötte 3 kilométer sugarú védőkörzet kialakítását rendelték el. A szomszédos Meckelnburg-Elő-Pomeránia tartományban fertőzésgyanús egy csirketelep, az FLI még nem zárta le a vizsgálatokat. Madárinfluenzában elhullott vadmadarakat e két tartomány mellett Baden-Württembergben és Bajorországban is találtak. A német baromfitenyésztők szövetsége (ZDG) kezdeményezte, hogy a gazdálkodókat országszerte kötelezzék az állatok zártan tartására. Az ország számos területén már elrendelték a tenyésztett baromfik zártan tartását, főleg vadmadarak pihenőhelye, folyók, tavak térségében.