Gazdaság

Március második felében elkezdi tevékenységét a Nemzeti Versenyképességi Tanács

Varga Mihály kiemelte, azt szeretnék elérni, hogy már a következő félévben 50 ezerrel csökkenjen a közfoglalkoztatottak száma

Március második felében elkezdi tevékenységét a Nemzeti Versenyképességi Tanács, mert a következő években az egyik legfontosabb feladat az ország versenyképességének erősítése, benne az állami szolgáltatásoknak a javítása - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a "Díj a sikeres vállalkozásokért" átadó ünnepségén, kedden Budapesten a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM).

A miniszter elmondta: a közeljövőben átalakítja a kormány a közfoglalkoztatotti rendszert, melynek során azt szeretnék elérni, hogy már a következő félévben mintegy 50 ezerrel csökkenjen a közfoglalkoztatottak száma.
Varga Mihály kiemelte: a munkanélküliségi ráta már 4,3 százalékot mutat, egyes szakmákban viszont jelentős munkaerőgondok vannak,  mintegy 67 ezer betöltetlen állást tartanak számon az országban. Az NGM-ben már elkezdődött a munka, amelynek révén a szakképzési rendszert továbbfejlesztik, azt kívánják elérni, hogy egy középiskolás számára is vonzó legyen a szakmunkás pálya.

Varga Mihály-VI576x356

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom