Gazdaság
Marad a Raiffeisen Magyarországon
A befektetőket nyugtató kijelentésekre emelkedtek tegnap a cég részvényei
A Raiffeisen Bank International (RBI) több fontos részletet elárult 2015-ös stratégiájáról. Az osztrák hitelintézet vezetősége közölte: a Raiffeisen Bank szlovén egységének eladása az utolsó fázisban van, bíznak benne, hogy „tisztességes” összeget kapnak érte. Az ugyancsak eladásra kínált lengyel egységért szintén „fair ár” kialkudásában bíznak. Nem tervezik, hogy a magyar leányból részesedést adjanak el a magyar kormánynak, ugyanakkor maradnak hazánkban.
A bank nem kívánta azt az értesülést kommentálni, hogy 2015-ben nyereségesnek lesznek-e. Ugyanakkor közölték, hogy a felsővezetés most nem kap bónuszt.
Elhangzott az is, hogy az ukrán leánybanknál 2015-re is nehéz évet jósolnak, míg orosz érdekeltségeknél tovább romolhat a hitelportfólió minősége, ugyanakkor nem valószínű, hogy nagyvállalatok fizetési – tartozástörlesztési – problémákkal szembesülnének. A bank részvényeinek árfolyama az előzetes adatok közzétételére és a befektetőket nyugtató szavakra csaknem kilenc százalékot emelkedett tegnap a bécsi tőzsdén.
A még nem végleges adatok szerint az RBI tavalyi adózás utáni konszolidált vesztesége 493 millió euró volt, nagyobb az elemzők által várt 455 millió eurónál. Ezzel szemben a pénzintézet 2013-ban 557 millió euró nyereséget ért el.
Ide tartozik, hogy elutasította a Raiffeisen Bank Zrt. kereseti kérelmét a Fővárosi Törvényszék tegnap kihirdetett elsőfokú ítéletében, a bank a forintalapú és deviza fogyasztói kölcsönszerződéseinek tisztességességét kívánta bizonyítani. A bíró szóbeli indoklása szerint a hitelintézet nem tudta bizonyítani, hogy a vizsgált kölcsönszerződések esetében az általa alkalmazott általános üzleti feltételek nem voltak tisztességtelenek.
Karl Sevelda, az RBI vezérigazgatója bejelentette: csökkentik a bankfiókhálózatot, és jobban koncentrálnak majd a vállalati ügyfelekre, valamint a kiemelt magánügyfelekre Magyarországon.