Gazdaság
Mára már az agrárdiplomáciában is egyre erősebb Magyarország
Fazekas Sándor szerint Németország a magyar mezőgazdaság legfontosabb felvevőpiaca, a bemutatott termékek közül népszerűnek bizonyulnak a szalámiféleségek

Elkezdődött tegnap Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche - IGW), a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vására. Az ötszáz négyzetméteres magyar standot, ahol húsz kiállító mutatkozik be, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyitotta meg.
Magyarország felértékelődött az európai diplomáciában, így az agrárdiplomáciában is, ezt jelzi, hogy a Zöld Hét alkalmából tizenhat kétoldalú találkozót tartanak, egyeztetünk a legaktuálisabb szakpolitikai kérdésekről, és a magyar gazdák jövőjét meghatározó, kiemelten fontos témáról, az EU közös agrárpolitikájának 2020 utáni támogatási rendszeréről – mondta a Fazekas Sándor a megnyitó után a távirati irodának. A tárcavezető hangsúlyozta, Németország a magyar mezőgazdaság legfontosabb felvevőpiaca, az export folyamatosan növekszik, a 2010-es fordulatot követően ma már többet tudunk értékesíteni, mint amennyit az egyébként rendkívül erős német mezőgazdaság Magyarországra exportál. Ezen az értékes piacon – hangsúlyozta a miniszter – minőségi élelmiszerekkel vagyunk jelen, ami nagyon fontos a német–magyar együttműködés szempontjából.
Az idei, 83. IGW-n hatvanhat országból 1660 kiállító vesz részt, Magyarország mellett további harminc ország, önálló nemzeti standdal. A január 28-ig tartó rendezvény szervezői négyszázezer látogatóra számítanak, köztük százezer szakmai vendégre.
A vásáron az ágazat új, meghatározó tendenciái külön tematikus kiállításokon is megjelennek, így kiemelt helyet kap a kézműves ital-, és ételkészítés, és külön csarnokban mutatkozik be a streetfood. A berlini rendezvény az agrárdiplomácia egyre fontosabb fóruma is. Az idén tizedik alkalommal tartják meg az agrárminiszterek csúcstalálkozójának is nevezett Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumot (GFFA), amelyen Fazekas Sándor is részt vesz. Az első IGW-t 1926-ban rendezték, azóta százhuszonkilenc országból nyolcvannyolcezer kiállító mutatkozott be a vásáron 32,9 millió látogató előtt.
Magyarország az IGW kizárólagos partnerországaként óriási sikert aratott tavaly, a magyar–német agrárkereskedelmi forgalom pedig várhatóan újabb történelmi csúcsra emelkedett – közölte a rendezvényhez kapcsolódóan a tárca. A 2017. január–októberi előzetes adatok alapján a Németországba irányuló agrárkivitel 24 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, 1,162 milliárd eurót (360 milliárd forint) tett ki. A német piacokon továbbra is népszerű a magyar zöldség és gyümölcs, főleg a paprika, a meggy és a barack, és folyamatosan emelkedik a feldolgozott termékek, például a szalámi, a méz és a bor forgalma, a szalámiféleségek iránt a Grüne Wochén is nagy volt az érdeklődés.
Mind több állam támogatja a GMO-mentességet
Tovább bővült a géntechnológiai módosításoktól (GMO) mentes szója termesztése mellett kiálló európai országok köre, tegnap négy újabb ország írta alá az Európai Szója Nyilatkozatot, amelyet magyar–német–osztrák összefogással indítottak útnak – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Nemzetközi Zöld Hét keretében tartott, a fehérjenövény-termesztés nemzetközi kilátásait tárgyaló konferenciát követően. A miniszter kiemelte, hogy Koszovó, Macedónia, Moldova és Montenegró csatlakozásával már huszonhárom állam, az európai országok többsége elkötelezte magát a GMO-mentes szója termesztése mellett.
Mint mondta, a kezdeményezés célja az import GMO-szója kiváltása Európában saját, GMO-mentes szója termesztésével, ami az európai uniós agrárpolitikai támogatások lehívásában is fontos, mert az unió jelentős forrásokat összpontosít erre a célra. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ megbízott főigazgatója úgy fogalmazott: az évek óta tartó munkában jelentős agrárdiplomáciai sikerként könyvelhető el, hogy a tavaly mintegy tucatnyi európai ország és Kína részvételével lezajlott Kína–Európa Szója Szimpózium idei tavaszi rendezvényének Budapest és Bécs ad otthont. A Duna Szója Szövetség és a Kínai Agrártudományi Akadémia soron következő rendezvénye kiváló lehetőség hazánk mezőgazdasági tudományos-kutatói eredményeinek és vezető pozícióinak erősítésére Európában és a Távol-Keleten egyaránt – mondta Gyuricza Csaba. Hozzátette: a GMO-mentesség nemzeti érdek azért is, mert a GMO-mentes termékeket jelentős felárral lehet eladni.