Gazdaság

Már tizenötezer elszámolási panasz érkezett

Eddig majdnem tizenötezer kérelem érkezett a Pénzügyi Békéltető Testülethez az elszámolások miatt, a grémium eddig az esetek húsz százalékában hozta meg döntését – idézte az MTI a Magyar Időket, amely szerint az érintettek sokszor nem elégedtek meg az eredménnyel, és több száz ügy már a bíróságok előtt van.

A Pénzügyi Békéltető Testület szóvivője, Kardos-Nagy Tünde elmondta: az esetek döntő többségében az ügyfelek amiatt tettek panaszt, mert úgy vélték, hogy a pénzügyi szolgáltató helytelenül számolt el velük. Máskor a számvetés elmaradását tették szóvá a fogyasztók, néhány száz beadvány pedig azt tartalmazta, hogy a bank – az ügyfél kései fellépésére hivatkozva – nem reagált az adós felvetéseire. A hitelfelvevők ez idáig nyolcvanhat pénzügyi intézménnyel szemben kértek jogorvoslatot.

A szóvivő elmondta: a testület két tucat alkalommal a hitelintézeteket kötelezte bizonyos lépések megtételére, hatvankilenc esetben egyezségre jutott az ügyfél és a szolgáltató, 2890 ügyben viszont megszüntető határozatot szövegeztek meg a testület szakemberei. Ez utóbbi eseteknél több mint 2300 alkalommal azért nem lehetett érdemi döntést hozni, mert a kérelmezők a hiánypótlási felhívás ellenére sem nyújtották be az ügy megítéléshez szükséges iratokat – tette hozzá Kardos-Nagy Tünde.