Gazdaság
Már mobilról is lehet a Prezit követnie + VIDEÓ
A világon egyedülálló újítást jelentett be a magyar szoftvergyártó
Csütörtök délutántól elérhető az App Store-ban a Prezi mobilalkalmazása. Segítségével a felhasználók mobilról is prezentálhatnak, illetve bekapcsolódhatnak mások előadásába.
A Prezi a világon az első olyan prezentációs szoftver, amellyel megoldható, hogy távolról kövessünk egy előadást vagy éppen előadjuk iPhone-nal, iPaddel, PC-vel, Mac-kel vagy notebookkal - áll a cég közleményében.
Azok, akik nem tudnak ott lenni egy-egy megbeszélésen, az app segítségével mostantól 30 embert is meghívhatnak a világ bármely részéből, hogy élőben kövessék az előadásukat.
Árvai Péter Prezi-vezérigazgató és társalapító szerint "fontos, hogy a felhasználók mindig, mindenhonnan elérjék az előadásaikat, ezért elérhetővé kellett tennünk a Prezit számukra, akárhová is vigye őket az üzlet – egy tárgyalóterembe, a tengerpartra vagy egy kávéházba".