Gazdaság
Már milliókba kerülhetnek a vétkek
A fuvarozó cégek és a járművezetőik is hatalmas bírságokat kaphatnak
A sofőr szabálytalanságáért bizonyos esetben külön fizethet bírságot a vállalat és külön a gépjármű vezetője is (Fotó: MH)
A kormány egy hónapja módosította a közúti áru- és személyszállítással kapcsolatos bírságolásról szóló, eredetileg 2009-ben született rendeletét. A mától hatályba lépő módosítás az akkortól elkövetett szabálysértésekre vonatkozik. A rendelet 13 mellékletben sorolja fel a szabályszegéseket, melléjük téve, hogy azokért mekkora bírság fizetendő, és hogy a fuvarozó cég vagy pedig a járművezető állja a számlát. Így például van melléklet az engedély nélküli fuvarozásra, az engedély nélküli személyszállításra, a vezetési idő túllépésére, vagy éppen a tachográf hiányára, hibájára, illetve manipulálására. A mellékletek táblázataiban felváltva szerepelnek bírságolandóként a cégek, illetve a járművezetők.
Egy szabálysértés elkövetésekor nincs is gond a bírság kiszabásával, hiszen a táblázatban ott van az összeg és az alany. Más a helyzet, ha egyszerre több szabálysértést észlel a hatóság, ekkor ugyanis nem az egyes tételek összege lesz a végső bírság, hanem létezik egy bírságplafon. Emellett szét kell választani a bírságolandókat is cégekre, illetve járművezetőkre. Jelenleg ezt úgy szabályozza a rendelet, hogy két csoportba osztja a szabálysértéseket, és a súlyosabb csoportnál egymillió, míg az enyhébbnél hatszázezer forint a bírság felső határa. Ez azonban csak a cégekre vonatkozik, ha a járművezető a ludas – azaz a bírságra kötelezett –, akkor négyszázezer, illetve kétszázötvenezer forint a felső határ.
Ez az összeg elég hamar össze tud jönni, hiszen például a súlyosabb csoportból a napi kilencórás vezetési idő 1,5 órás túllépése már háromszázezer forintos bírsággal jár, de az 56 órás heti vezetési idő kilenc órával való túllépése újra csak ekkora bírságot von maga után. Mindkét esetben közösen fizet a fuvarozó és a járművezető.
Az új szabály megszünteti a szabálysértések miatti különbségtételt, mindössze a cégre, illetve járművezetőre történő szétválasztás marad. Az egyes bírságtételeket – mindkét esetben – összesíteni kell. A cégeknél az összeg nem haladhatja meg a legsúlyosabb bírság háromszorosát, a járművezetőknél pedig a másfélszeresét, a felső korlát a cégeknél 2,2 millió, a járművezetőknél nyolcszázezer forint.