Gazdaság

Már januárban újraindulhat az MNB kamatcsökkentése

A londoni elemzők meredeken lefelé módosították a magyar inflációs pályára adott prognózist is

A konszenzusos várakozásnál is jóval mélyebb magyarországi defláció miatt 2015 első negyedében, akár már januárban újraindulhat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentési ciklusa - jósolták a novemberi inflációs adatok csütörtöki ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.

A fogyasztói árindex novemberben 0,7 százalékkal csökkent éves összevetésben az októberben mért mínusz 0,4 százalékos tizenkét havi infláció után. A londoni elemzői közösség megjósolta a defláció múlt havi mélyülését, de az előrejelzések átlagosan 0,5 százalékos éves árcsökkenést valószínűsítettek novemberre.
A JP Morgan elemzői a csütörtöki adatismertetés után közölték: meredeken lefelé módosították a jövő évi magyarországi inflációra és az MNB várható kamatpályájára szóló előrejelzéseiket. 
A ház (amely eddig alapesetben azt jósolta, hogy a magyar jegybank jövőre és 2016-ban is a jelenlegi 2,10 százalékon hagyja alapkamatát) 2015 első negyedévére most már 0,50 százalékpontos MNB-kamatcsökkentést, és így 1,60 százalékra süllyedő MNB-alapkamatot vár.
A JP Morgan londoni elemzőinek felülvizsgált várakozása szerint az MNB már januárban végrehajthat egy 0,20 százalékpontos kamatcsökkentést. Ezt a várakozást a ház szerint alátámasztja az is, hogy a JP Morgan euróövezeti stratégái szintén januárra jósolják az eurójegybank (EKB) szuverén kötvényekre is kiterjedő mennyiségi enyhítésének kezdetét.
A JP Morgan londoni elemzői a csütörtöki inflációs adatismertetés után meredeken lefelé módosították a magyar inflációs pályára adott prognózisukat is: az eddigi előrejelzésükben szereplő 1,5 százalék helyett már csak 0,5 százalékos egész évi átlagos inflációt várnak 2015-ben Magyarországon. A cég 2015 végére 2,1 százalékos tizenkét havi inflációt valószínűsít az általa eddig jósolt 2,6 százalék helyett, és azzal számol, hogy a teljes kosárra vetített éves infláció 2015 márciusáig a negatív tartományban marad. A JP Morgan londoni elemzőinek eddigi prognózisában 2014 végéig tartó defláció szerepelt.
A ház felülvizsgált csütörtöki előrejelzése szerint a tizenkét hónapra számolt havi inflációs ütemek egészen 2015 szeptemberéig 1 százalék alatt lesznek.
A cég elemzői az előrejelzések módosítását egyebek mellett azzal indokolták, hogy forintban számolva a globális nyersolajárak csak az elmúlt egy hónapban 20 százalékkal csökkentek. 
Daniel Hewitt, a City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays felzárkózó piacokért felelős főközgazdásza a csütörtöki inflációs adatismertetés után közölte: a ház alapesetben is alig 1 százalékos átlagos inflációt vár Magyarországon 2015-re. Hewitt szerint ez megalapozza a további jegybanki kamatcsökkentéseket, tekintettel arra is, hogy az MNB középtávú inflációs célja 3 százalék.
A Barclays vezető szakértői kiemelte, hogy jóllehet az MNB jelenlegi várakozása szerint a tizenkét havi infláció 2015 végére eléri a 3 százalékos célt, azonban az idei negyedik negyedév eddigi inflációja is már alacsonyabb a jegybanki prognózisnál. A Barclays ezért azzal számol, hogy az MNB a jövő héten esedékes új inflációs jelentésben lefelé korrigálja előrejelzéseit.