Gazdaság

Már elérhető a kölcsön a földvételhez

A Magyar Fejlesztési Bank egyszerűsített hitelbírálattal, rendkívül alacsony kamattal és kis önerőt kérve segíti a gazdálkodókat

Nyilvános és elérhető a Magyar Fejlesztési Bank földvásárláshoz nyújtott hitelkonstrukciója. A kölcsönt a Budapest Bank fiókjaiban lehet igényelni, a legalacsonyabb felvehető összeg hárommillió, a legmagasabb háromszázmillió forint. Az állami földlicitek november 16-án indulnak. Az ellenzék továbbra is bírálja a földprogramot.

földvétel 20151017
November 16-tól lehet licitálni a három hektárnál nagyobb területekre (Fotó: Varga Imre)

Meghirdette tegnap a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a termőföldek megvásárlásához adható MFB-NHP Földhitelt. A 150 milliárd forintos keretösszegű hitelprogram célja a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet által a Földet a gazdáknak! program keretében az – állami tulajdonú földek értékesítéséhez szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat alapján – árverés útján értékesített földrészletek megvásárlásának finanszírozása. A hitelt forintban lehet felvenni, a futamideje legfeljebb húsz év. A hitel kamatozása az első tíz évben évente fix 1,95 százalék. Azt követően az akkor elérhető legmagasabb kamattámogatás mellett kaphatnak kölcsönt a program résztvevői. A legalacsonyabb felvehető összeg hárommillió forint, és ügyfelenként nem haladhatja meg a háromszázmilliót. A kedvező kölcsönt az ügyfelek egyszerűsített hitelbírálati eljárás keretében vehetik igénybe, a szerződés teljes futamideje alatt díjmentesen előtörleszthető. A szükséges önerő húsz százalék. Kivétel ez alól az a földműves, aki a megvásárolni kívánt terület haszonbérlője, valamint megbízási szerződéssel rendelkezik, neki tíz százalék önerő szükséges.

Az MFB a késedelmi kamaton, az ügyfelek által kezdeményezett szerződésmódosításhoz kapcsolódó díjon és késedelmes hitelekhez kapcsolódó behajtási költségátalányon túl egyéb díjat és költséget nem számít fel. Az ügyfelek országszerte a Budapest Bank fiókjaiban tudják igényelni a konstrukciót. A Miniszterelnökség a konstrukcióval kapcsolatban közleményében kiemelte: a kormányzati célok szerint hosszú távra tervezhető, a gazdák számára előnyös pénzügyi finanszírozási lehetőséget nyújt az érintett állami földek megvásárlásához, amelyhez a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja is hozzájárul. A földárverések november 16-án kezdődnek.

Az ellenzék továbbra is élesen bírálja a kormányt az állami területek értékesítése miatt. Az LMP-s Sallai R. Benedek szerint az állami termőföldek elárverezését meg kell akadályozni, azokon ugyanis tőkehiány miatt a magyar gazdálkodók elenyészően kis százaléka tud majd részt venni. Az MSZP úgy gondolja, a földprogram célja a „kicsinyes politikai bosszú és az új hűbérúri rendszer felépítése”.