Gazdaság
Magyar-szlovák együttműködési programokat valósítanak meg 1,7 milliárd forintból
Az Európai Unió által támogatott Kisprojekt alap Magyarország és Szlovákia hét megyéjében és kerületében finanszíroz projekteket 2021-ig
Kiss-Parciu Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára a programot bemutató sajtótájékoztatón csütörtökön Győrben elmondta, az alap által az Európai Unió egyik fontos alapelve valósul meg, mert olyan pályázókat támogat, amelyeket a klasszikus értelemben vett határon átnyúló programokban csak korlátozottan lehet.
Hozzátette, a kormánynak kiemelt célja a határ menti területek fejlesztése.
Közölte, a projektet összefogó Rába-Duna-Vág Európai Területi Tanács bírálja majd el a pályázatokat.
Magyarországról Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest megye és Budapest, Szlovákiában pedig a pozsonyi, a nagyszombati és a nyitrai kerületek tartoznak az együttműködésbe, amelyekben civil és egyházi szervezetek, közintézmények, önkormányzatok és oktatási intézmények valósíthatnak meg olyan határon átnyúló együttműködéseket, amelyek a mindennapi kapcsolatokat erősítik.