Gazdaság

Levegőből is ellenőrzik a parlagfüvet

A fertőzött terület nagyságától függően tizenötezertől akár ötmillió forintig is terjedhet a hatóság által kiszabott bírság

Magas a parlagfű-koncentráció az országban, ezért a Földművelésügyi Minisztérium a hatóságokkal együttműködve a levegőből is ellenőrzi a fertőzött területeket. Ahol gondozatlan részt találnak, ott kényszervágást rendelnek el. A bírság akár több millió forint is lehet. A helikopteres ellenőrzés jelenleg a budapesti agglomerá­cióban tart. Amióta a program működik, jelentős mértékben visszaesett a fertőzött területek nagysága.

parlagfü
Szinte nincs olyan hely, ahová a helikopterről ne lehetne benézni (Fotó: Hegedüs Róbert)

A parlagfüves területek földi bejárása mellett országosan is tart a légi felderítés. Ráadásul a helikopteres vizsgálat annyira gyors és hatékony, hogy két nap alatt akár megyényi területtel is végeznek a szakemberek, hiszen a helikopterről láthatók olyan egybefüggő, fertőzött foltok, amelyek eddig kiestek a hatóságok látóköréből – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Földművelésügyi Minisztérium rendezett az egyik fel- és leszállóbázison, a tököli reptéren. A tárca főosztályvezető-helyettese, Szalkai Gábor a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy a parlagfű-előirányzaton belüli keret 46,5 millió forintot tesz ki, légi felderítésre pedig 17,5 millió forintot fordítanak. A védekezési kötelezettség elmulasztása esetén – a fertőzött terület nagyságától függően – tizenötezertől ötmillió forintig terjedhet a bírság. Büntetésből tavaly százharmincmillió folyt be. A szakember kiemelte azt is, hogy munkát is adnak a közmunkaprogramban dolgozóknak abban az esetben, ha kényszerkaszálást rendel el a hatóság, ám hangsúlyozta, nem a bírságolás a cél, hanem a jogkövető magatartás elérése.

A Pest megyei kormányhivatal részéről Tarnai Richárd kormánymegbízott emlékeztetett rá, hogy a kormányhivatali rendszerben hatékonyabb lett a parlagfüves területeket felderítése. Emlékeztetett, hogy Pest megyében 2012-ben 689 hektárnyi volt fertőzött terület, míg tavaly ez 108 hektár volt.

A helikopteres felderítés jelentőségét érzékeltetve elmondta, hogy nem lehet előle elbújni, s a módszer igen hatékonynak tűnik. Szólt arról is, hogy a felderítés hatékonysága és a szigorúbb jogszabályok hozzájárulnak a fertőzött területek csökkentéséhez. Hozzátette: a jogszabályok betartása mind a kiskerttulajdonosok, mind a nagygazdaságok számára kötelező, a bírság összege pedig igazodik a terület nagyságához. A hatóság az állam tulajdonában lévő területek és a magántulajdon között nem tesz különbséget.

Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnökhelyettese közölte: a héten Pest megyét, a múlt héten pedig Fejért ellenőrizték. Kiemelte: a tapasztalatok szerint a légi felderítés hatására egyre több helyen elvégzik a kaszálást.

Magyarországon, az 5,5 millió hektárnyi mezőgazdasági területen mindenütt számítani lehet a parlagfű megjelenésére. A fertőzött terület nagysága mintegy nyolcszázezer hektár, a legfertőzöttebb megye pedig Somogy, Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg. A legtöbb bírságot is ezeken a területeken szabják ki. Parlagfüves területről bejelentést lehet tenni a Nébih online-on és mobiltelefonon is elérhető rendszerén keresztül; valamint a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület zöldvonalán (06-80-204-355) és elektronikus térképén is.