Gazdaság

Letették a szolnoki citromsavgyár alapkövét

A 34 milliárd forintból épülő beruházás 2015-re készülhet el

Elhelyezték kedden a China BBCA Group Corporation magyar-kínai közös beruházásban Szolnokon 34 milliárd forintból felépülő citromsavgyárának alapkövét, egy időkapszulát. A kormány által kiemelt beruházássá minősített projekttel 440 új munkahely létesül.  

Varga citromsavgyár kicsi
Varga Mihály gazdsági miniszter a citromsavgyár alapkőletételén  Fotó: MTI

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az eseményen felidézte, hogy amikor a kormány 2011-ben meghirdette a keleti nyitás politikáját, azt még sokan megmosolyogták. A keleti nyitás azonban egyben nem nyugati zárást, hanem a nyugati piacok megtartását jelenti - hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: Magyarország Európa része, de ha az európai országok stagnálnak, "egy helyben járnak", akkor a kormánynak keresni kell azokat a lehetőségeket, ahol piacot talál a vállalkozóknak, kapcsolatot teremt a befektetőkkel.

A 440 új munkahelyet teremtő és több száz beszállítónak munkát adó vállalat évi 60 ezer tonna citromsavat képes majd előállítani az élelmiszer-, a gyógyszer- és vegyipar számára.

A kormány által kiemelt beruházássá minősített projekt 20 hektáron valósul meg a szolnoki ipari parkban, amely ezzel megtelik, mondta Szalay Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere tavasszal megállapodás aláírásakor. A 150 millió dollár értékű beruházás a China BBCA valamint a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. közös finanszírozásában valósul meg.