Gazdaság
Legfeljebb kisebb korrekció kell a földtörvényhez
Folyamatosan nő a termőföld értéke
A törvény életbelépése után a földhivatalok eltérően értelmezték a jogszabályokat, amely okozott némi problémát, mára azonban normalizálódott a helyzet.
Andréka Tamás, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője elmondta, a tárca nyitott arra, hogy a korrekciókat végrehajtsák a törvényen, azonban legalább egy év tapasztalatait kell alapul venni az érdemi munka megkezdéséhez. Nyitott kérdés maradt, hogy a földbizottságok – amelyeknek már májusban meg kellett volna alakulniuk – valóban létrejönnek-e, azonban a tapasztalatok szerint az ideiglenesen ezt a feladatot ellátó Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megfelelően végzi a munkát.
Garantált hozamot produkál és megbízható befektetésnek tekinthető a termőföld. Nagy Gyula, az FHB Jelzálogbank Nyrt. főosztályvezetője rámutatott: 2000 óta folyamatosan emelkedik a termőföld iránti érdeklődés, annak értéke. Tavaly már 13 százalékos növekedést tapasztalt a pénzintézet, de az idén is 5,4 százalék volt az árbővülés üteme. Megjegyezte, hogy az új földforgalmi törvény csak elviekben nyitotta meg a lehetőséget az uniós polgárok termőföldszerzésére, a számok azonban azt mutatják, hogy nem növekedett a kereslet a hazai területek iránt.