Gazdaság

Ledőlnek az állami bürokrácia falai

Hamarosan megkezdődik az Államreform 2 program, ipari rezsicsökkentéssel és a köztisztviselői életpályamodell kialakításával

Jövőre a kormány elindítja az Államreform 2 programot. A „bürokrácialebontásnak” része lesz az állami rezsicsökkentés, a köztisztviselői életpályamodell kialakítása, az ügyintézési határidő lerövidítése és egyszerűsítése, például új kormányablakok létrehozásával.

Lazar
Lázár János: Cél, hogy az összes állami szolgáltatás díja jelentősen csökkenjen (Fotó: Csudai Sándor)

A kormány jövő év januárjától bevezeti az Államreform 2 programot, amelyet az idén ősszel elfogadhat az Országgyűlés – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a távirati irodával. A politikus a programot „bürokrácialebontó csomagként” jellemezte. Ennek egyik fő eleme az „állami rezsicsökkentés”, a cél az, hogy az összes állami szolgáltatás díját jelentősen csökkentsék, sőt egy részüket ingyenessé tegyék. Példaként említette, hogy a tervek szerint legalább egy igazolványt mindenki ingyenesen kap, emellett az illetékeket is mérsékelni akarják. „Az állam legyen olcsóbb, gyorsabb, hatékonyabb, hagyja békén az embereket, és ne keserítse meg az életüket” – összegezte Lázár János a célokat.

Az Államreform 2-nek része lesz a köztisztviselői életpályamodell kialakítása is – mondta a miniszter. A politikus azt is hangsúlyozta, hogy 2015. január 1-jétől 15 napra csökkentik az általános ügyintézési határidőt a mostani 21-ről. Tervezik továbbá, hogy a kormányablakok postai vagy államkincstári szolgáltatásokra, állampapír-kereskedelemre is alkalmassá váljanak, vagy hogy egy állami közszolgáltató cég ügyfélfogadási pontjai legyenek. Megjegyezte, legalább 260-280 kormányablakra van szükség az országban. Fontosnak nevezte végül, hogy 2018-ra minden magyar háztartásban legyen széles sávú internetkapcsolat, amelynek segítségével az emberek elektronikusan intézhetik közügyeiket.

A tárcavezető „bürokrácia- és adminisztrációlebontó csomagként” jellemezte az Államreform 2-t, mert el kell érni, hogy „jóval kevesebb buta szabály, kevesebb bürokrácia legyen”.

Szerinte van tennivaló a közigazgatásban, ezért további átalakításokat javasol, hiszen „az állam szerkezete, az állami szolgáltatások minősége érdemben határozza meg egy ország versenyképességét”. Magyarország csak akkor lehet a régió legversenyképesebb országa, ha jóval hatékonyabb államapparátusa van – hangoztatta a politikus.