Gazdaság

Lassabban csökkentek a termelői árak

A belföldi értékesítési árak 1,2 százalékkal tovább mérséklődtek

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a tavaly októberi 0,9 százalékot követően novemberben 0,4 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak. Az exportárak mindössze 0,1 százalékkal maradtak el az előző havitól, amikor viszont 1,1 százalékkal csökkentek; a belföldi értékesítésben viszont az októberi 0,6 százalék után 0,8 százalékos volt az árak esése. Az energiaszektor mellett a feldolgozóiparban is mérséklődtek az árak.

A KSH szerint éves összehasonlításban a termelői árak 0,6 százalékkal nőttek a forintban mért exportárak 1,7 százalékos emelkedése miatt, miközben a belföldi értékesítésben elért árak továbbra is 1,2 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint 2013 novemberében. Tavaly novemberben az ipar belföldi értékesítésének árai átlagosan 0,8, a feldolgozóipar árai 1,2 százalékkal csökkentek az előző havihoz képest. Legnagyobb mértékben, 5,4 százalékkal a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás, valamint 2,7 százalékkal a vegyi anyag, termék gyártása ágazatokban estek az árak, a világpiaci árak változásával összefüggésben.

A jelentős súlyt képviselő villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás nemzetgazdasági ág árai novemberben 0,1 százalékkal mérséklődtek.

A statisztikai hivatal közölte, jelentősebben, 1,5 százalékkal emelkedtek az árak az egyéb feldolgozóipar és javítás, valamint 1,3 százalékkal a kohászat, fémfeldolgozás területén, míg a feldolgozóipar többi ágazatában 0,3 százalékos csökkenés és 0,6 százalékos emelkedés között változtak 2014 októberéhez viszonyítva.

Az előző év azonos időszakához hasonlítva a belföldi értékesítési árak 1,2 százalékkal tovább csökkentek, míg a feldolgozóipari ágazatokban 0,4 százalékkal növekedtek.

A KSH adatai alapján az előző hónaphoz képest novemberben az ipar forintban mért exportértékesítési átlagosan 0,1 százalékkal mérséklődtek. A feldolgozóiparon belül jelentősebben, 5,0 százalékkal csökkentek a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás, 2,3 százalékkal a vegyi anyag, termék gyártása és 2,0 százalékkal a gép, gépi berendezés gyártása ágazatok árai októberhez képest.

Nagyobb mértékben, 2,0 százalékkal nőttek az árak a villamos berendezés gyártásában. A feldolgozóipar többi területén 0,9 százalékos csökkenés és 0,9 százalékos növekedés között változtak az árak.

Az előző év azonos időszakival összevetve az ipar forintban mért export- és feldolgozóipari árai 1,7 százalékkal voltak magasabbak. Az ipar belföldi értékesítésének rendeltetés szerinti ágazatcsoportjában az előző hónaphoz mérve az energiatermelő ágazatokban 1,5, a tovább felhasználásra termelő ágazatokban 0,7 százalékkal csökkentek az árak. A beruházási javakat gyártó ágazatokban 0,9, a fogyasztási cikkeket gyártó ágazatokban 0,1 százalékkal emelkedtek az árak.