Gazdaság

Lassabb globális növekedést vár az IMF

Erős marad az amerikai növekedés, Kína 25 éves mélyponton

Lefelé módosította a világgazdaság idei és a jövő évi növekedésének várható ütemét a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF idén 3,5 százalékos, jövőre 3,7 százalékos növekedést vár, ami mindkét évre nézve 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az októberi jelentésben.A fejlett országok között az Egyesült Államok növekedése lesz kiemelkedő. Kínában viszont 25 éves mélypontra esik a bővülés üteme. A magyar GDP prognózisukat változatlan szinten hagyták.  

A kedden nyilvánosságra hozott World Economic Outlook (WEO) jelentés szerint négy fontos tényezővel indokolta az alacsonyabb növekedést. 2014 szeptemberétől számítva nagyjából 55 százalékkal csökkentek a dollárban jegyzett nemzetközi olajárak, elsősorban a túlkínálat miatt. Továbbra is nagyok a növekedési különbségek az egyes országok között. Az Egyesült Államokban harmadik negyedévében a vártnál jobban teljesített a gazdaság, de a többi fejlett országban, elsősorban Japánban a növekedés elmaradt a várttól.

Az amerikai gazdasági növekedés a dollár árfolyamára is hatással volt. Az októberi előrejelzésben használt értékekhez képest 6 százalékkal erősödött a dollár árfolyama, az euró viszont 2 százalékkal, a japán jen 8 százalékkal gyengült. Általánosságban szintén gyengült azoknak az országoknak a fizetőeszköze, ahol jelentős a nyersanyagexport.

Az IMF szerint sok fejlődő gazdaságú országban nőtt az alapkamat és egyes kötvények kockázati felára is. Ezzel ellentétben a nagyobb gazdasággal rendelkező fejlett országokban csökkentek az államkötvények hozamai. A nemzetközi befektetők ezeket az értékpapírokat tartják biztonságosnak, ezért nagy irántuk a kereslet.

Erős amerikai, gyenge európai növekedés

A frissített számítások szerint az IMF 2015-ben 3,6 százalékos, 2016-ban 3,3 százalékos GDP-növekedést vár az Egyesült Államokban, ez 0,5 százalékponttal, illetve 0,3 százalékponttal magasabb a korábbi előrejelzés számainál. A belső fogyasztás erős maradhat, a laza monetáris politika pedig tovább segíti a gazdaság élénkülését.

Az euróövezetben az amerikainál lassabb növekedés várható, idén 1,2 százalékos, jövőre 1,4 százalékos. Ez 0,2 százalékponttal és 0,3 százalékponttal alacsonyabb az eddig vártnál, a kevés beruházás és az alacsony infláció miatt. Japánban a 2014-es 0,1 százalékos növekedés után 2015-ben 0,6 százalékos, 2016-ban 0,8 százalékos növekedés lesz. Az IMF októberben még 0,2 százalékponttal és 0,1 százalékponttal jobb idei és jövő évi adatot várt.

A fejlődő gazdaságú országokban összesítve 4,3 százalékos növekedés lehet ebben az évben és 4,7 százalékos a következőben, a növekedés üteme 0,6 százalékponttal illetve 0,5 százalékponttal marad el az októberi prognózisban szereplőnél. Oroszországban súlyos a helyzet, idén 3 százalékos, jövőre 1 százalékos gazdasági visszaesés várható. Kína teljesítménye is elmarad az elmúlt évek átlagától, 2015-ben 6,8 százalékos, 2016-ban 6,3 százalékos növekedés lehet. 

A keddi közlemény nem frissítette az IMF-nek Magyarországra vonatkozó számait: a szervezet 2014. októberi előrejelzése szerint 2015-ben 2,3 százalékos magyar gazdasági növekedés lehet. 

 A WEO jelentés szerint a számításaiknál továbbra is vannak bizonytalan tényezők. Az olajárak csökkenésének kedvező hatását alábecsülhették globális szinten, de így is nagyobbak a növekedést fenyegető kockázatok. A pénzügyi piacokon árfolyam ingadozások lehetnek, a beruházások alacsony szintje visszafoghatja a növekedést, a növekedés stagnálhat az eurózónában és Japánban, és még mindig vannak geopolitikai kockázatok.