Gazdaság
Középpontban az ügyfelek érdekei
A fogyasztók elégedettsége határozza meg a cégek piaci részvételének aktivitását és az egyensúly betartását a gazdasági életben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mintegy ötven olyan vállalkozás működik, amelynél három országos vizsgálati program során sem talált semmilyen rendellenességet a hatóság. A megelőző egy évben pedig nem alkalmaztak velük szemben szankciót, illetve nem volt megalapozott panasz ellenük – közölte tegnap Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója Nyíregyházán, ahol két újabb megyei vállalat képviselőinek adta át az erről szóló tanúsítványt.
Az elmúlt négy év fogyasztóvédelmi intézkedéseivel kapcsolatban a főigazgató kiemelte, bevezették a fogyasztóbarát tanúsítási rendszert, amely már túlmutat a pozitív listán, mivel a vállalkozások nem jogszabály adta kötelezettségeinek teljesítését vizsgálja és egyben hozzájárul a fogyasztói megelégedettségi indexhez.
A fogyasztók elégedettsége határozza meg a piaci részvételük aktivitását – hangsúlyozta az NFH vezetője, hozzátéve, a hatóság célja az, hogy minél több jól működő vállalkozás és elégedett fogyasztó legyen az országban, mivel csak így lehet megteremteni az egyensúlyt a piaci szereplők között. Pintér István elmondta, ezek az innovatív kezdeményezések is hozzájárultak a sokrétűen működő fogyasztóvédelem sikerességéhez és a hatóság munkájának eredményességéhez.
Kriesch Attila, az NFH szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ (EFK) vezetője elmondta, 2013-ban háromszázhatvan új, határon átnyúló egyedi panasz érkezett az EFK-hoz magyar fogyasztóktól uniós vállalkozásokkal szemben, illetve uniós fogyasztóktól magyar vállalkozásokkal szemben. Az összes panasz közül kétszáztízet magyar és százötvenet más tagállami, illetve izlandi és norvég fogyasztók nyújtottak be. Az EFK tavaly egyébként 15,7 millió forintnyi összegben érvényesítette sikeresen az európai fogyasztók határon átnyúló ügyletekből eredő vagyoni igényeit. Ebből 11,5 millió forint a magyar fogyasztók panaszainak megoldásából származott.
A fogyasztóbarát tanúsítási rendszer
A projekt célja, hogy a vállalkozások közül kiemelje és a fogyasztók figyelmébe ajánlja a cégeket. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a Fogyasztóbarát Tanúsítási Rendszer kialakításával a jogkövető magatartás preventív és alternatív eszközökkel való előmozdítására tett lépéseket. A fogyasztóbarát embléma kétéves jogosultságára pályázniuk kell a vállalkozásoknak. A minősítés odaítélése pályázati rendszerben történik, a sikeresnek minősített vállalkozás jogosultságot szerez a „Fogyasztóbarát” védjegy viselésére. Olyan magyar cég is pályázhat, amelynek tevékenysége a határon túl is átnyúlik. A pályázatban valamennyi kiskereskedelmi és vendéglátó tevékenységet végző vállalkozás részt vehet, amely megfelel a pályázati feltételeknek. A védjegy megszerzésének feltétele a tiszta múlt, vagyis a jogszabályi kötelezettségek maradéktalan betartása.