Gazdaság

Közeledik a parlagfűszezon

A hatékonyság eléréséhez Kormánybiztos kellene

A parlagfű elleni védekezés irányítására önálló, világos feladatkörrel és felelősséggel bíró kormánybiztos kinevezését szorgalmazza a jövő nemzedékek szóvivője – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala tegnap a távirati irodával.

Szabó Marcel az egészséges környezethez való jog érvényesítése érdekében hatékonyabb kormányzati fellépést sürget a parlagfűvel fertőzött területek felderítésére és a fertőzés megelőzésére. Véleménye szerint egy olyan kormánybiztost kellene kinevezni, aki az ágazati részérdekek (például a költségek csökkentése, a gyógyszerpiac bővülése) egyoldalú képviselete helyett együttműködik az egészségvédelem érdekében tevékenykedő szakmai és civil szervezetekkel, továbbá képes a témával kapcsolatos növényegészségügyi, településpolitikai, nép- és környezet-egészségügyi, munkaerőpiaci, idegenforgalmi szakmai feladatok megoldásának összehangolására.

Augusztus elején országszerte megjelent a parlagfű virágpora a pollencsapdákban, a hónap második hetétől pedig már várhatóan mindenhol tüneteket okozó koncentrációban lesz jelen a levegőben – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. A tapasztalatok szerint a parlagfű pollenszórásának csúcsidőszaka augusztus utolsó két, illetve szeptember első hete.