Gazdaság

Közbeszerzések: kisvállalatok a középpontban

A múlt évben 14 127 eredményes eljárás zajlott le a közbeszerzések hatálya alatt, az 1931,6 milliárd forintos összérték pedig a harmadik legmagasabb összeg a közbeszerzések magyarországi történetében – jelentette ki Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke a Trend FM-Gazdasági Rádió Csoport Nap vendége című műsorában.

A szakember közölte: a tavalyi év számos újdonságot – új jogszabályt és annak végrehajtási rendeleteit – s változást hozott az előző évekhez képest. A 2015-ös év tevékenységével kapcsolatos hatósági beszámolót pedig az Országgyűlés gazdasági bizottsága elfogadta. Az elnök kitért arra is, hogy a közbeszerzésekben az elmúlt tíz esztendő leforgása alatt éves átlagban a magyar GDP átlagosan hat százalékát költötték el. Az építési beruházások, árubeszerzések és szolgáltatásmegrendelések egyharmad arányban részesednek a felhasznált összegekből – közölte Rigó Csaba. Ugyanakkor a 2015 kiugró év is volt, miután a kis- és közepes vállalkozások (kkv) által elnyert közbeszerzések aránya közel 84 százalékos a darabszámot tekintve, míg érték alapján ismét ötven százalék fölé emelkedett.

Ami pedig a Közbeszerzési Hatóság feladatait illeti, az új törvény bővítette tevékenységi körét annak érdekében, hogy hatékonyabbá és számon kérhetőbbé tegye a közbeszerzéseket. Ennek apropóján 2016-ban – eddig – 83 közbeszerzési eljárás vizsgálata kezdődött el, s a hatóság ennek nyomán hét büntetőjogi feljelentést, 27 közbeszerzési jogorvoslati és öt törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett, valamint két esetben tett bejelentést a nemzeti nyomozó irodának.