Gazdaság
Kovács Árpád: A korábbi bérekkel már nem volt fenntartható a gazdaság
A Költségvetési Tanács elnöke szerint a bérfejlesztésre nem a választás közelsége miatt került sor, mindenképpen lépni kellett
Emellett arról is beszélt, hogy a választási költségvetés ellen hat a szabályalapú költségvetés, illetve a Költségvetési Tanács is.
Mindennek az a lényege - mondta -, hogy az alkotmányos előírások szerint nem költhet annyit egy ország, ami meghaladja anyagi lehetőségeit, teherbíró-képességét. Olyan választási költségvetést, ami forrás nélküli költekezést és a hatalom megtartást vagy megszerzést szolgálja, ma már Európa legtöbb országában sem lehet csinálni, mivel a fékek be vannak építve a gazdaságba - fejtette ki.
Megvannak a feltételek a jövő évi költségvetés korai megalkotásához
A következő évi költségvetés elfogadásáról elmondta, a világon mindenütt programokban gondolkodnak, aminek fontos eleme a költségvetés megalkotása. Így, ha a korai költségvetésnek megvannak a feltételei, akkor hasznos, ha nem, akkor nem kell erőltetni - tette hozzá és úgy vélte, Magyarországon most megvannak az ehhez szükséges feltételek.
Januárban jól teljesített a gazdaság
A magyar gazdaság idei első két havi teljesítményéről költségvetési szempontból Kovács Árpád a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában ugyancsak hétfőn azt közölte, hogy a januári adtatok kifejezetten kedvezőek voltak - a bevételek szépen teljesültek, a kiadások is rendben voltak -, a februári számok pedig még nem érkeztek meg ugyan, de az előzetes ismeretek alapján azok is rendben lesznek. A februári adtatok hétfőn érkeznek meg - mondta a Költségvetési Tanács elnöke.