Gazdaság

Komárom-Esztergom megyében is egyre javul, már két és fél százalék alatti a munkanélküliség

Nyilvántartott álláskeresés

A munkavállalási korú népességen belüli 2,4 százalékra csökkent az álláskeresők aránya 2018 április elejére Komárom-Esztergom megyében – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Kancz Csaba, a megyei kormányhivatal vezetője.

A kormánymegbízott hozzátette, a megye fő munkaerőpiaci mutatói az egy évvel korábbiaknál is kedvezőbbek. A nyilvántartásban szereplők száma kilencszáztizenöttel, a ráta pedig 0,4 százalékponttal csökkent. Április elején a pályakezdő fiatalok száma háromszáztizenöt volt, ez az érték az összes nyilvántartott álláskereső 6,3 százaléka. Az előző évhez viszonyítva a pályakezdő munkanélküliek száma száznyolccal csökkent. Márciusban a megye járási hivatalainak foglalkoztatási osztályaira 1523 állásbejelentés érkezett. A megyében 1207 ember vált nyilvántartott álláskeresővé, százhatvanöttel kevesebb, mint februárban. Közvetítéssel 1203 ember jutott munkához, közülük nyolcszáznyolcvanhat munkavállaló a közfoglalkoztatási programokba léphetett be. (HZD)