Gazdaság
Klaszterben könnyebb
Együtt versenyképesebbek a kis méretű magyar cégek
Közölte: hazánkban is egyre több kisvállalkozás ismerte fel, hogy hálózatba szerveződve könnyebben veszi fel a versenyt a nagyokkal, ez eredményezte a klaszterek létrejöttét. Szerinte a klaszterek, a résztvevők integrálásával jelentős előnyöket nyújtanak tagjaiknak: költségeket takarítanak meg, új forrásokat teremtenek, stabil gazdasági kapcsolatokat alakítanak ki, ezzel csökkentve kintlévőségeiket. Emellett a társulás olcsóbb, biztonságosabb beszerzéseket tesz lehetővé, új munkahelyeket, vállalkozásokat teremt. Mindezek együtt növelik az adott régió, tágabban az ország versenyképességét, ez a kulcsa mindennek – mutatott rá.
Rákossy Balázs nemzetgazdasági államtitkár a konferencián úgy fogalmazott: támogatandó a helyi innovációk jelenléte egy nemzetgazdaságban, ezek érvényesülésének egyik legcélravezetőbb formája a klaszter, amelyek helyi adottságokra építése elkerülhetetlen. Ahogy a múltban is voltak olyan termékek, amelyek összefonódtak egy térség vagy város nevével, az Európai Bizottság által életre hívott Nemzeti Szakosodási Stratégiával összhangban fontos építenünk azon iparágakra, amelyekben hazánk nemzetközi szintű sikereket mutathat fel – emelte ki.