Gazdaság
Kiváló borokat válogat a CBA
Sommelier-k, szakértők bírálták a kizárólag hazai italokat

A bírálatban borászok vettek részt, vak kóstolást követően döntöttek (Fotó: Varga Imre)
Kiemelte: a CBA immár tizedik alkalommal rendezi meg borversenyét, amelynek nem titkolt szándéka, hogy a magyar mezőgazdaságot, azon belül is a kiváló minőségű hazai borokat támogassa. Egyebek mellett azzal, hogy az üzletlánc Vinotéka részlegeibe a szakemberek, borászok által kiválasztott italokat válogatják be és kínálják a vevőknek. Módos Péter nemzetközi borbíráló az idei borválogatással kapcsolatban azt kérte a bizottságoktól, hogy vegyék figyelembe a bírálat során a borminták egyedi jegyeit. Ezzel kapcsolatban egy chilei tanulmányra hivatkozott, amely megállapította, hogy a világban egyre kevesebb az egyedi bor, amely nem keverhető össze más országok termékeivel. Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője lapunk kérdésére kifejtette, az idén minden eddiginél több, 155 magyar borászat 1002 darab mintáját nevezte a megmérettetésre, amelyből egy előválogatást követően kerülnek ki a legjobb termékek ötszáz minta közül. Mostanra már több mint kétszáz üzletben található meg a Vinotéka kínálat, ahol a vásárlók megvásárolhatják a bírálaton kiválasztott borokat.
Fodor Attila emlékeztetett: a korábbi években kiválasztott borok is megtalálhatók a kínálatban, azonban ezeket a tételeket évről évre nyomon követik. A Vinotéka-program célja egyfelől az, hogy a vásárlók ár–érték arányban megfelelő, minőségi kínálatból választhassanak, másfelől pedig a hazai termelők borainak bemutatása, termékeik piacra jutásának elősegítése. A borversenyen a bizottságokban neves szakemberek választják ki a legjobb minőségű borokat, az egyenlő feltételeket a vak kóstolás garantálja.