Gazdaság
Kiírt vidékfejlesztési pályázatok
A beruházási források javát mikro-, kis- és középvállalkozások kapják
Valamennyi vidékfejlesztési program pályázati felhívását meghirdették március 31-ével, ami a 2014 és 2020 közötti időszakra 1300 milliárd forint összegű európai uniós keretet ad Magyarországnak – erősítette meg a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a kiskőrösi agrárexpón. Viski József közölte: a hatvannégy pályázat jelentős része az elmúlt másfél évben már elérhető volt. A beruházások támogatására garantált hat-hétszáz milliárd forint összegű keretre mintegy három-négyszeres túligénylés érkezett. Már csak néhány olyan konstrukció érhető el, amely beruházást támogat, munkahelyeket teremt, valamint az agrár mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét hivatott növelni.
A beruházási támogatások nyolcvan százalékát a mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyújtja a program, és csak a források húsz százalékát igényelhetik a nagy mezőgazdasági vállalkozások. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat működésére tizennyolcmilliárd forint áll rendelkezésre. A hálózat január elseje óta a Széchenyi Programiroda égisze alatt végzi a munkáját – mondta az államtitkár.
Schultz Gábor, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a programiroda az európai uniós fejlesztési lehetőségekről ad tájékoztatást, és a különféle pályázatok megvalósítását segíti országszerte hatvan irodában, száznyolcvan tanácsadóval. Ügyfeleik elsősorban az önkormányzatok, a civil szféra, valamint a gazdasági társaságok köréből kerülnek ki – írta a távirati iroda a hétvégén.
Sáringer-Kenyeres Tamás, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöke hangsúlyozta: a céljuk és feladatuk, hogy a vidékfejlesztési programmal kapcsolatos információk és pályázati lehetőségek a magánszemélyekhez és kisvállalkozásokhoz is eljussanak.