Gazdaság

Kiemelt jelentőségű a családok védelme

Fidesz: A Jobbik úgy követel adócsökkentéseket, hogy a közterhek minden, eddig megvalósított mérséklésére nemmel szavazott

Új alapokra helyezi a kormány a közbeszerzés szabályait, és megkezdődött a családi csődvédelemről szóló vita a parlamentben. A Fidesz szerint a Jobbik eddig minden megvalósult adócsökkentésre nemmel szavazott.

Harrach Péter 20150611
Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője szerint a családi csődvédelemről szóló törvény mentőövet nyújt az érintetteknek a fizetőképesség helyreállításához (Fotó: Csudai Sándor)

A családi csődvédelemről szóló javaslatról vitáztak tegnap az Országgyűlésben. Vejkey Imre, a törvényjavaslatot benyújtó KDNP frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy az állam úgy védi az eladósodott magánszemélyeket és a családokat, hogy a köz- és magánhitelezők jogos igényeit is érvényesíteni kívánja. Az adósságrendezés az elsődleges cél. A politikus közölte, hogy az egyes hitelezői csoportok számára a megtérülés szabályait tartalmazza a törvényjavaslat. A parlamentben vitáztak a Magyar Fejlesztési Bank működési szabályainak átalakításáról is. Németh Lászlóné államtitkár közölte, a Miniszterelnökség által benyújtott javaslatban felsorolják, hogy a bank milyen gazdálkodó szervezetekben szerezhet tulajdont. Így a jövőben pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó befektetési tevékenységét is alaptevékenységként végezheti. A Fidesz javaslata tartalmazza, hogy a bank legfeljebb hat évre a pénzügyi szolgáltatótól veszteségmérséklési cél­- lal vásárolhasson eszközöket.

Teljesen új alapokra helyezi a közbeszerzés szabályait a döntően uniós előírások alapján módosuló közbeszerzési törvényjavaslat – mondta parlamenti expozéjában a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki hangsúlyozta az átláthatóság és a verseny növelésének, a gazdaság élénkítésének, a hazai kis- és közepes vállalkozások jelentősebb bevonásának fontosságát a közpénzek felhasználásába. Lázár János kifejtette: a legalacsonyabb ár szempontja helyett értékalapú közbeszerzést kívánnak alkalmazni. A számvitelről szóló törvény módosításáról is vitáztak, ennek új irányelve jelentős változást eredményez az éves pénzügyi beszámolókra, illetve az összevont, konszolidált éves pénzügyi beszámolókra vonatkozó előírások esetében.

A Fidesz szerint a Jobbik alelnöke adócsökkentéseket követel ugyan, de eddig minden megvalósult adócsökkentésre nemmel szavazott az ellenzéki párt. Volner János a munkát terhelő adók csökkentését és a termelést támogató adórendszer kialakítását sürgette. Mint írták, Volner János maga mondta, hogy nem fogadják el a parlamenti szavazás előtt álló jövő évi költségvetést, amely tovább csökkenti a gyermeket nevelő családok, a munkavállalók, a hazai vállalkozások, a háziasszonyok és az ügyintéző állampolgárok terheit.