Gazdaság
Kiemelkedően teljesített az atomerőmű
A biztonságos üzemeltetés elsődlegességének alapelve sohasem sérülhet
A kormány rezsicsökkentési programjában is meghatározó szerepet játszott tavaly az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. – mondta tegnap Baji Csaba elnök-vezérigazgató, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. évnyitó sajtótájékoztatóján. Közölte: az MVM célja egy kedvező villamos– és földgáz-energetikai környezet létrehozása, nem csak a lakossági, hanem az ipari szolgáltatás területén – ez utóbbival a társaság hozzájárulhat a munkahelyek megtartásához is.
A Siemens részvételét nem erősítették meg
A paksi bővítési beruházást az MVM a harminc éves üzemeltetési tapasztalatával, szerződéses alapú tanácsadással segíti – mondta Hamvas István. A létesítmény bővítésével kapcsolatban azonban más feladata és felelősségi köre nincs a társaságnak, ezért a vezérigazgató nem kívánt nyilatkozni arról a sajtóinformációról, amely szerint a német Siemens is részt venne Paks 2 megépítésében. A Népszabadság tegnapi cikkében közölte: tudomása van arról, hogy Angela Merkel német kancellár hétfői látogatásán Orbán Viktor miniszterelnöktől ígéretet kapott arra, hogy német vállalatok – elsősorban a Siemens – beszállítóként és vezetőik révén is részt vehetnek a bővítésben. A lap emlékeztetett, hogy már tavaly januárban felmerült ennek a lehetősége. Ugyanakkor a kormány kulcsrakész erőművet rendelt a Roszatomtól, a beszállítói kiválasztása ezért az orosz cég feladata lehet – igaz, a magyar kormány és a beruházó közti szerződés nem nyilvános.
Az MVM Paksi Atomerőmű igazgatósági elnöki tisztségét is betöltő Baji Csaba kiemelte, a vállalat hosszú távon számol a nukleáris energiával, amely tavaly a hazai energiatermelés 53,6 százalékát adta. Ez 2,9 százalékos emelkedést jelent és azt is, hogy paks az importált villamos energia egyre nagyobb arányát képes kiváltani. Ezzel együtt 3,2 százalékkal növekedett az import részaránya a felhasznált energiában, de az atomerőmű által termelt energigáé is 0,3 százalékkal. Emellett 3,7 százalékkal esett a hazai villamosenergia termelés. Az MVM nettó árbevétele tavaly 172,9 milliárd forint volt, 6,8 százalékkal kevesebb, mint 2013-ban.
A létesítmény tavaly harmincéves működésének negyedik legjobb termelési eredményét hozta, 89,3 százalékos kihasználtság mellett – közölte Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója. Nemzetközi összehasonlításban az itt működő blokkokkal azonos típusok között a teljes élettartamra vonatkozóan három paksi került be az öt legjobb közé. Hamvas István hangsúlyozta: a 15 648,6 gigawattóra előállítása szép eredmény, de nem törekedtek rekordtermelésre, mert azzal megsértették volna a biztonságos üzemeltetés elsődlegességének alapelvét.
A tavalyi év egyik legfondosabb eredménye a második blokk üzemidejének meghosszabbítása húsz évvel, illetve az itt tárolt, 2003-ben megsérült üzemanyag kiszállítása Majakba, az oroszországi feldolgozóüzembe. Fontos változás a tizenkettő helyett tizenöt hónapig használható üzemanyagra való átállás, amelynek engedélyezése folyamatban van. Az elmúlt évben három nemzetközi vizsgálaton is átesett az erőmű, a külföldi szakemberek pedig semmilyen hibát nem találtak az üzemeltetésben.
A 2015-ös év egyik legfontosabb feladata a harmadik és negyedik blokk üzemidejének meghosszabbításához szükséges kérelmezések benyújtása.
Az MVM Csoport jó eséllyel megvásárolhatja a szlovák villamosműveket
Négy működő és két épülő blokkal bővülhet az MVM Csoport érdekeltségébe tartozó nukleáris alapú áramtermelési portfólió, ha sikerül megvásárolni a szlovák villamosművek részvénycsomagját. Az MVM részvételével alakult konzorcium ajánlatát érdemben értékelendőnek ítélte az ENEL - mondta el Baji Csaba, aki azt is kiemelte: az atomenergia felhasználásával hosszú távon számolnak. A paksi atomerőmű kapacitásának fenntartását szolgáló két új tervezett blokk mellett a Slovenské Elektrárne 66 százalékos részvénypakettjének megvásárlása is ezt szolgálhatja.
Baji Csaba szerint jók az esélyei az MVM-nek a szlovák villamosművek részvénycsomagjának megvásárlására. A magyar energetikai vállalat és a Mol Csoportba tartozó Slovnaft ajánlata már túljutott az első rostán. A döntés legkorábban áprilisban születhet meg. Baji Csaba szerint a sikeres vétellel "olyan eszközállomány jöhet létre az energetikában, amely megfizethető árú villamos energiát biztosít a régióban, szavatolja a térség energiabiztonságát, a fenntartható fejlődést szolgálja, valamint támogatja a gazdaságfejlesztést és a munkahelyteremtést".