Gazdaság

Kezelni kell a konfliktusokat

Varga Mihály: Közös teendő a migráció megoldása

A Világbank finanszírozási programokkal, fejlesztésein keresztül vállalhat szerepet a jövőben a migrá­ciós probléma megoldásában – mondta Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter a Kossuth rádióban tegnap elmondta, a bevándorlás kérdése befolyásolta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank közgyűlését. Kifejtette: egyre inkább azt lehet tapasztalni, hogy a világ gazdasági vezetői, gazdaságpolitikusai a megoldást abban látják, hogy a kiváltó konfliktust kell kezelni, és helyben kell tartani azt a többmilliós embertömeget, amely indulásra készen azt fontolgatja, hogy Európa felé veszi az irányt.

Mint mondta, a megoldásban a Világbank szerepe az lehet, hogy olyan finanszírozási programokat indítson, amelyek helyben biztosítanak megélhetést és jövedelmet a most útnak indulóknak, továbbá békésebb körülményeket teremtenek a mindennapi élethez saját országukban, hogy oda vissza tudjanak térni. Vagyis a Világbank a közel-keleti térségben – Irak, Szíria, Jordánia, Libanon vagy akár a szubszaharai régió – a fejleszté­sein keresztül próbálja majd a migrá­ciós problémát kezelni, és ezen kell dolgozniuk a világ vezetőinek a következő hónapokban. Varga Mihály úgy gondolja, hogy Európa és Magyarország számára is az egyik legfontosabb kérdés lesz a következő időszakban a bevándorlás. Az, hogy hogyan tudjuk azt kezelni, a kiváltó okait megszüntetni és Európa számára megoldani ezt a kérdést, amely nagyon sok ország számára ma még inkább gondot jelent, mint előnyt – fogalmazott.


A bankszövetség is gratulált a miniszternek

A Magyar Bankszövetség elnöke gratulált Varga Mihálynak Az év pénzügyminisztere Közép- és Kelet-Európában díjhoz. Patai Mihály hangsúlyozta: a díj elismerés az egész országnak és személy szerint a nemzetgazdasági miniszternek is. Patai szerint az elismerésben a svájcifrank-alapú hitelprobléma magyar megoldása játszotta a főszerepet, hiszen mint mondta, az ország gazdasági számai már korábban is jók voltak. Hangsúlyozta, a forintosításban az MNB-nek elévülhetetlen érdemei vannak.