Gazdaság

Kevesebb lakás épült, de több engedélyt adtak

Az idei harmadik negyedévben 1574 lakás épült, kétszázkilencvennel kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában, a kiadott építési engedélyek száma 3035 volt, kilencvenhéttel több a tavalyinál – jelentette tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 Az év első kilenc hónapjában 4657 lakás épült, 9,5 százalékkal kevesebb, mint a múlt év első három negyedévében, a kiadott építési engedélyek száma viszont huszonnégy százalékkal, 8616-ra nőtt.

Az épített lakások száma Budapesten 21 százalékkal csökkent, a megyei jogú városokban viszont tizenöt százalékkal nőtt január–szeptemberben az előző év azonos időszakához képest. Ugyanakkor a fővárosban hetvenhárom százalékkal több lakás építését engedélyezték, mint egy évvel korábban.

Az újonnan épült lakóépületek között a családi házak aránya 58-ról 56 százalékra, a többszintes, többlakásos épületeké 38-ról 34 százalékra csökkent, a lakóparkban épült lakások aránya több fővárosi beruházás befejezése miatt kettőről hét százalékra nőtt – közölte a statisztikai hivatal. Az ebben az időszakban kiadott új építési engedélyek alapján huszonhat százalékkal több, összesen 4816 lakóépület építését tervezik.

Balogh László, az Ingatlan.com szakértője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a mostani és a korábban megjelent statisztikákból is az látszik, a lakáspiacon nincs elég új lakás, pedig fokozódó igény lenne rá. Hozzátette: felemás a helyzet a piacon, amit az is mutat, hogy miközben Budapesten csökkent a megépült lakások száma, addig a megyei jogú városokban emelkedett. Balogh László szerint a következő időszakban részben a lakáscélú állami támogatások, ezen belül az új lakásokra is igényelhető 0,5-3,25 millió forint összegű családi otthonteremtési kedvezmény, az új lakások iránti fokozódó igény miatt nőhet az új lakások piaca.