Gazdaság

Kedvezőek a hitelfelvételi lehetőségek

Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke parlamenti zárszavában arra hívta fel a figyelmet, hogy az alacsony alapkamatnak köszönhetően a lakosság és a vállalati szektor soha nem látott alacsony szinten vehet fel hitelt, ha akar.

Hangsúlyozta azt is: a kamatcsökkentés és a növekedési hitelprogram - amely 28 ezer vállalatot ért el, megállította a vállalati hitelállomány zsugorodását, és elindította annak emelkedését - az elmúlt két éven a GDP két százalékát adta. Nagy reagálása zárásaként azt kérte, a jegybank működését az inflációs cél eléréséért végzett munkáján keresztül értékeljék. Az elnöklő Jakab István az általános vitát lezárta.

A jegybankkal kapcsolatos, hogy Nagy Márton tegnap egy másik eseményen azt mondta, mivel az irányadó alapkamat jelentősége csökken, a jegybank egyéb, nem konvencionális eszközökkel kívánja enyhíteni a monetáris kondíciókat. Hozzátette: azért helyezik a hangsúlyt a nem konven­cio­nális eszközökre, mint az önfinanszírozási program vagy a kedden bejelentett növekedést támogató program, mert a mostani alacsony kamatkörnyezetben jelentősen csökkent az alapkamat változtatásának hatékonysága. A programokkal sokkal hatékonyabban és célzottabban lehet elérni a jegybanki célokat, amelyek a kis- és középvállalkozások hitelezésének növelése és a beruházások támogatásán keresztül a gazdasági növekedés elősegítése - fejtette ki. Az állampapírok hozamát is szeretnék „kisimítani” - mondta, hozzátéve, hogy a hosszú távú hozamokat továbbra is magasnak tartják, de a rövid távú hozamokból is szeretnének lefaragni.