Gazdaság

Kedvezőbb helyzetben kezdi az évet a magyar gazdaság, mint 2017-ben

Idén akár a 4,3 százalékot is elérheti a növekedés üteme

A tavalyinál jobb helyzetben, kedvezőbb növekedési kilátásokkal kezdi az idei évet a magyar gazdaság a nemzetgazdasági miniszter szerint, Varga Mihály az előzetes adatok alapján arra számít, hogy 2017-ben a gazdaság éves növekedési üteme 4,1 százalékos volt, idén pedig 4,3 százalékos lehet.

varga mihály
A bérek emelkednek idén; a minimálbér a tavalyi 127 500 forintról 138 ezer forintra nőtt, a garantált bérminimum pedig 161 ezerről 180 500 forintra - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter. Hozzátette, 2017-ben 13 százalék fölött nőttek a bruttó átlagkeresetek, amelyek Varga Mihály várakozása szerint a hatéves bérmegállapodás eredményeképpen a következő években is jelentősen emelkedhetnek.