Gazdaság
Kartelleztek a képcsőgyártók
A GVH elmarasztalta a cégeket
A GVH közleményében kifejti, hogy a katódsugárcső gyártók 1997. január 1-e és 2004. április 30-a közötti tevékenységét vizsgálta.
A GVH megállapítása szerint a jogsértést a gyártók azzal követték el, hogy a színes televízió képcsövek árát közvetlenül és közvetetten rögzítették, a vevőket és piacokat felosztották, a kapacitásokat korlátozták, valamint az árakra, termelésre, értékesítésre vonatkozó nem nyilvános stratégiai információkat megosztották egymással.
A Samsung SDI cégeivel szemben a bírság kiszabását mellőzte a hatóság, mert engedékenységi kérelemmel éltek. Ezek a cégek információkkal segítették a kartell leleplezését.
A GVH tájékoztatása szerint az LG Philips Displays Holding B.V.-vel szemben a bírság kiszabásától azért tekintettek el, mert a vállalkozás nettó árbevételére vonatkozó információ nem állt rendelkezésre, és ennek hiányában nem volt bírságolható.
Az eljárást 2008-ban indította a GVH a (hagyományos) színes televíziókban és a számítógépes monitorokban használt képcsövek gyártói közötti feltételezett kartell vizsgálatára.
Megállapítható volt, hogy a gyártók rendszeres, két- és többoldalú megbeszéléseiken egyeztettek egymással a televízió képcsövek áráról, az áremelések mértékéről, a piacok illetve egyes vevők felosztásáról, a kibocsátás korlátozásáról, és ezekhez kapcsolódó információcserét is folytattak - írta a GVH. A találkozók közül ugyanakkor a GVH csak azokat tudta figyelembe venni, amelyek bizonyíthatóan az európai piacokra - és annak részeként Magyarországra - vonatkoztak, mivel a GVH joghatósága csak a magyar piacra is hatást gyakorló magatartások vizsgálatára terjed ki.