Gazdaság

Júniusban is folytatódott a turizmus növekedése

A szakemberek a fesztiválok, a vizes-világbajnokság és a Forma–1-es Magyar Nagydíj miatt a korábbinál kedvezőbb gazdasági eredményekre számítanak a főszezon végéig

Erősödött a turizmus júniusban is – olvasható ki a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentéséből. A teljes főszezon eredménye a szakemberek szerint még kedvezőbb lehet.

nyaralas
Belföldön továbbra is az egyik legnépszerűbb célpont a Balaton (Fotó: Hegedüs Róbert)

A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma tizenhat, a belföldi vendégeké 8,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mértet júniusban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal tegnapi gyorsjelentéséből. Ebből az látszik: a vendégéjszakában mért külföldivendég-forgalom tizenöt százalékkal, a belföldivendég-forgalom pedig 7,7 százalékkal nőtt, a kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevétele huszonkét százalékkal emelkedett. A külföldiek által generált, vendégéjszakában mért forgalom több mint fele Budapesten, tizenhat százaléka a Balatonnál jelentkezett. A belföldi vendégekek által eltöltött éjszakák száma a turisztikai régiók többségében jelentősen, a Balatonnál 3,9 százalékkal emelkedett. A belföldi vendégéjszakák harminc százalékát a Balatonnál, tizenhárom-tizenhárom százalékát Budapest–Közép-Dunavidéken és Észak-Magyarországon regisztrálták a kereskedelmi szálláshelyek.

A statisztikai hivatal adataiból az látszik, hogy a kereskedelmi szálláshelyek bevételei a vendégforgalomnál dinamikusabban nőttek. Az összes bruttó árbevétel huszonkét százalékkal, negyvennégymilliárd forintra, ezen belül a szállásdíjbevétel huszonnégy százalékkal, huszonhétmilliárd forintra, míg a vendéglátás bevétele tizenhét százalékkal, kilencmilliárd forintra, az egyéb szolgáltatások bevétele huszonkét százalékkal, szintén kilencmilliárd forintra emelkedett. Széchenyi-pihenőkártyával júniusban huszonhét százalékkal többet, 1,9 milliárd forintot költöttek a kártyatulajdonosok a kereskedelmi szálláshelyeken. A hivatal felmérése szerint az idei első fél évben, az előző év azonos időszakához képest a szálláshelyek tizenegy százalékkal több, összesen 12,2 millió vendégéjszakát regisztráltak. Tizenhárom százalékkal több, összesen 6,4 millió külföldi vendégéjszakát mértek, míg a belföldi vendégek 8,3 százalékkal több, mintegy 5,8 millió vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. Az időszak alatt a szállodák szobakihasználtsága 55,1 százalékra emelkedett. Az első fél év végéig a kereskedelmi szálláshelyek összesen százkilencvenhétmilliárd forint bruttó árbevételt értek el.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a növekedés dinamikus volt júniusban, és az első fél évben egyaránt. Rámutatott: a bevételek növekedése 2010-hez képest 216 százalékos. Guller Zoltán az adatok közül kiemelte az egy kiadható szobára jutó bevételt, ami huszonnégy százalékkal nőtt, a szobakihasználtság pedig hatvannégy százalékos volt júniusban. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint az ágazat dinamikus bővülése GDP-ben meghaladja az 5,5 százalékot, ami az OECD-országok között az egyik legmagasabb arány. Az elemző úgy látja, az első fél év alapján az ágazat jól teljesít, a két számjegyű növekedés nagyon kedvező. Átlag felettinek nevezte a külföldi vendégéjszakák növekedését. Rámutatott, dinamikusabban nőtt a vendégéjszakák száma, mint a vendégeké, ami azt mutatja, hogy többen érkeznek, és hosszabb ideig maradnak. A nyári főszezon teljes eredménye ennél még kedvezőbb lehet, hiszen abban már szerepelnek a fesztiválok, a vizes vb, vagy a Forma-1-es Magyar Nagydíj is.