Gazdaság

Jól teljesítettek az önkéntes nyugdíjpénztárak

Kellemes kamatkörnyezetben jelentős, 10,5 százalékos gyarapodás tapasztalható, ezermilliárdos vagyonnal

Remek évet zártak a Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak: összesített vagyonuk 2014 végén meghaladta az ezermilliárd forintot. Ez a mostani alacsony kamatkörnyezetben jelentős, 10,5 százalékos gyarapodást jelent éves szinten.

10 20150512

A múlt év utolsó három hónapjában is folytatták sikersorozatukat a Stabilitás Pénztárszövetség tagjai, a piac több mint kilencven százalékát uraló önkéntes nyugdíjpénztárak. Az összesített vagyonuk 2014 végén 1009 milliárd forintot tett ki, ami 10,5 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi 912,6 milliárd forinthoz képest. A tagpénztárak 2,2–18,51 százalékos hozamot értek el – közölte a pénztárszövetség.

Az önkéntes kasszáknak 1,1 millió tagjuk volt a múlt év végén, ami éves szinten stagnálást jelent. Az egy főre vetített vagyon az összvagyonnál is nagyobb mértékben emelkedett, 12,1 százalékkal 932 ezer forintot tett ki. Az egyéni befizetések összege a múlt év utolsó negyedében meghaladta a 24 milliárd forintot, ami duplája az előző három negyedévre jutó 11,7-12,4 milliárd forintnak. Ezek a befizetések a múlt évben a tavalyinál húsz százalékkal nagyobbra, 61,2 milliárd forintra rúgtak, ez az összeg és a kiemelkedő utolsó negyedéves befizetések azt mutatják, hogy a tagok elégedettek a kasszák teljesítményével.

A munkáltatói befizetések összege a múlt évben szintén nőtt, összesen 36,4 milliárd forintot tett ki. Az érintett önkéntes nyugdíjkasszák működési tartaléka több mint 340 millió forinttal növekedett.

A taglétszám növekedéséhez hozzájárulhat, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári konstrukciók sok helyen a cafetéria-rendszerek elemeként is választhatók.

A szövetséghez tartozó – az egészségpénztári piac hetven százalékát lefedő – egészségpénztáraknak sincs okuk panaszra. A múlt év végén összvagyonuk meghaladta a 45 milliárd forintot, ez pedig kétszázalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Az egészségkasszákban a tagok összlétszáma 725 ezer volt a múlt év végén, ami mérsékelt emelkedést jelent. Az egészségpénztárak bevétele kilenc százalékkal 39,4 milliárd forintra nőtt, az egyéni befizetések 28 százalékkal 11 milliárd forint fölé emelkedtek. A munkáltatói befizetések emelkedése mérsékeltebb volt, tavaly ezeknél a befizetéseknél háromszázalékos volt a bővülés, így összesen 28,2 milliárd forintra rúgtak.