Gazdaság

Jól hat az EKÁER az adózási kedvre

A NAV rendszeresen vizsgálja a Budapesti Nagybani Piac kereskedőit

Nőtt a Budapesti Nagybani Piac kereskedőinek adózási kedve az EKÁER ellenőrzések hatására, állítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A NAV rendszeresen vizsgálja a Budapesti Nagybani Piac kereskedőinek adózási fegyelmét. A 2015-ben bevezetett Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszerrel (EKÁER) visszaszorult az adóelkerülés a kereskedők körében – állítja a NAV. A több mint kétszáz tavalyi helyszíni ellenőrzés következtében nemcsak csökkent a visszaélés a piaci kereskedelemben, hanem sok esetben a raktáron lévő készletek lefoglalásával, a csalárd adózók vagyonának zárolásával sikerült biztosítani a költségvetésnek okozott kár jelentős részének megtérülését.

Az ekáernek a zöldség-gyümölcs kereskedelem megtisztulásában látható eredményei vannak, amit maguk a termelők is alátámasztanak - idézi a NAV közleménye a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát. Konkrét jelenségeket is említ a szervezet az ágazat szereplőire hivatkozva: például a tavaly tavaszi import primőráruk (főként a paradicsom) termelői árának jelentős emelkedését, amely a szakemberek szerint az áfacsalás és átcsomagolásos visszaélések visszaszorulásával hozható összefüggésbe.

Az EKÁER vizsgálatok eredményessége azonban nemcsak az azonnali, valós idejű, valamint az utólagos ellenőrzésekben jelenik meg, hanem jól érzékelhető az ellenőrzések megelőző hatása is. Mindez a kereskedők bevallott forgalmi adataiban és a költségvetési bevételekben is látszik. A NAV elemezte a piacon telephellyel rendelkező kereskedők 2015-ös áfa-bevallásait, és az adatokat összehasonlította az előző évivel. Az összehasonlítás kimutatja, hogy az EKÁER bevezetésének évében több mint 748 millió forinttal – mintegy 3 milliárd forintra – nőtt a befizetendő áfa összege, ugyanakkor a visszaigényelhető adó 94 millió forinttal – 159,6 millió forintról kevesebb, mint felére – csökkent. Az EKÁER tehát a tisztességes gazdálkodók pozíciójának erősítése mellett közvetlen és közvetett módon is jelentős hatást gyakorolt a központi költségvetés bevételeire.