Gazdaság
Jöhetne a virtuális valuta
A digitális pénz bevezetését javasolják Athénnak
Szerinte „az országban minden üzleti szerződést, beleértve a külföldiekkel szemben fennálló adósságot is át kell váltani drachmára. Ezzel a kormány és a bankok azonnal fizetőképessé válnának.” Kiemelte: az euróvezeti országoknak ezzel párhuzamosan egyáltalán nem kell arra törekedniük, hogy begyűjtsék a görögök kezében forgó euró készpénzt, a görögök azt továbbra is használhatnák készpénzes fizetésekre, bár az árakat már drachmában kellene feltüntetni.
Miután bevezetését követően a drachma rohamos leértékelődésen esne át, akár már egy vagy két éven belül is lendületes gazdasági növekedés köszönthetne be Görögországban, mivel a lakosság kevesebb importcikket vásárolna, és fellendülne a turizmus is. Ilyen feltételek mellett az országból elmenekült tőke is szívesebben térne vissza – mutatott rá a szakember. Az euróövezeti országoknak emellett bőkezű pénzügyi támogatással, elsősorban a legszegényebb rétegeknek nyújtott humanitárius segélyekkel kellene megkönnyíteni az átmenetet. Görögországnak fel kellene kínálni az euróövezetbe való visszatérés lehetőségét is egy későbbi időpontban, egy adott árfolyamon – tette hozzá.
Lapvélemények a vasárnapi voksolás eredményéről
Frankfurter Allgemeine Zeitung: A népszavazás eredménye nem szolgálja Görögország hosszú távú érdekeit. Görögország partnerei az Európai Unióban régen elveszítették valamennyi illúziójukat a görög kormány iránt.
Die Welt: Ritkán sikerült ilyen rövid idő alatt az egyesült Európában ennyi porcelánt összetörni és ennyi bizalmat megrendíteni.
Süddeutsche Zeitung: Görögország az euró nélkül sem tűnik el Európa térképéről, és a történetírók teljes joggal fognak kíméletlen ítéletet hozni a mai politikusi generációról, ha a valutaunió öt és fél éves tartós válság után végül mégis felbomlana.
Le Monde: A francia kormány fokozatosan közelítette véleményét a német állásponthoz, s már nem hisz abban, hogy lehetséges a megállapodás. (BG)