Gazdaság

Jó üzlet az ingatlanbefektetés

A saját lakással tíz év alatt viszonylag magas hozam érhető el, amely akár nyolcszázalékos is lehet

A lakáspiac jobban teljesít az elmúlt időszak mélyrepülése után, hiszen az idei első fél évben tíz százalékkal több tranzakció történt, mint egy évvel korábban. Ennek a növekedésnek a hátterében a befektetési célú vásárlások állnak, ahol a befektetők a jövőbeli áremelkedés reményében, illetve kiadási céllal vásárolnak. A lakáskiadásból tízéves időtávon akár nyolcszázalékos hozamot is el lehet érni.

lakas
A növekvő bérleti díjak szép hasznot hozhatnak a tulajdonosnak (Fotó: MH)

Az elhelyezkedés fontossága a kiadási célú vásárlás esetében hatványozottan igaz, jelenleg a jól kiadható lakások a fővárosban, a belvárosban találhatók, és kiváló közlekedési kapcsolatokkal rendelkeznek. Az ingatlanbefektetés egyik alapszabálya, hogy hosszú távon kell gondolkozni. Egyrészt, a jelenlegi piaci viszonyok között egy használt panellakás eladására átlagosan három, használt téglalakásra pedig négy hónapot kell szánni – közölte az Otthon Centrum.

Ha a vevőoldalon ugyanennyi időt nem is kell eltölteni, a befektetésbe be- és kiszállás így is csaknem fél évet visz el. Bár az is igaz, hogy főleg a kisebb, belvárosi lakások esetében most nagyon felgyorsult a piac, és az átlagos értékesítési idő fele vagy harmada is elegendő jelenleg az ilyen jellegű lakások eladásához. A hosszú táv azért is fontos, mert nem ritka, hogy egy-két hónapig üresen áll a kiadásra szánt ingatlan, és az így kieső bevételeket hosszabb távon lehet úgy pótolni, hogy a befektető hozamelvárása is teljesüljön. Szintén a hosszú táv mellett szól, hogy bár a kereslet már érezhetően erősödött a lakáspiacon, stabil árnövekedésre inkább hároméves időtávon lehet számítani. A hét-nyolc százalékos hozam a jelenlegi kamatkörnyezetben kecsegtető, így egyre többen vágnak bele kiadási célú lakásvásárlásba a haszon fejében.

A fővárosban, a XI. kerületben, a belső területeken, kétszobás panellakást már 9,5 millió forinttól lehet vásárolni, az árak egészen 13 millió forintig futnak. Az egyetemek közelében lévő kétszobás téglalakások ára 15-18 millió forint között ingadozik. Újszerű, másfél szobás téglalakásokat, a VIII. kerületben 8–14 millió forint között vásároltak, kétszobás, nagypolgári lakások a Palotanegyedben 9 és 16 millió közötti áron cseréltek gazdát. A XIII. kerületben jól kiadható, újszerű, másfélszobás lakásokat 14 és 20 millió forint között adtak el tulajdonosaik.

Debrecenben, a Nagyerdőben, illetve a belvárosban a kétszobás, használt, kiadásra is alkalmas téglalakások 8,5 és 13 millió közötti áron cseréltek gazdát 2014 első fél évében. Pécsett hasonló paraméterű lakásokat 5 és 12 millió közötti áron adtak el az év első felében. Szegeden a belvárosban, egyszobás, harmincöt négyzetméteres garzonokat pedig 6 millió forint körüli összegért.
A bérleti díjak az elmúlt években apró lépésekben, de folyamatosan növekedtek. Az áremelkedés arra enged következtetni, hogy nő a kereslet a kiadó lakások iránt.