Gazdaság
Jó makrogazdasági adatok
Kedvező államháztartási egyenleg és adósságráta
Az MTA PTI kutatója, Bartha Attila szerint az adat jelentőségét jól érzékelteti, hogy az előző két évben a szeptember végi kumulált hiány már kilencszázmilliárd forint körül alakult, és megközelítette, tavaly meg is haladta az éves célszám száz százalékát. A szeptemberi többlet oka egyrészt, hogy nagy összegű brüsszeli előlegfizetések érkeztek be, másrészt valószínűleg a dohánytermékek jövedékiadó-emelése miatt a kereskedők a szokásosnál jóval nagyobb készletet halmoztak fel. Bartha a Világgazdaságban azt írta: mivel az év utolsó hónapjaiban szintén várhatók még specifikus bevételek, például az állami földek értékesítéséből, ezért a kormány az idén teljesítheti nemcsak az eredetileg kétszázalékosra tervezett GDP-arányos hiányt, hanem a módosított, 1,7 százalékra csökkentett költségvetési deficitcélt is.
Jól alakul az ország adósságpályája is. Magyarország ma az uniós rangsor közepén, Írország és Németország mellett helyezkedik el, a GDP-arányos magyar adósságráta 75,6 százalékos.
Ráadásul az idei második negyedévben adósságrátánk 1,6 százalékponttal csökkent, ami a harmadik legjobb teljesítmény volt az EU országai között.