Gazdaság
Jó évre számítanak az ingatlanpiacon
Régen volt ilyen kedvező a helyzet az építőipari cégek számára, évekre előre lehet tervezni – véli a Market Építő Zrt. vezérigazgatója

A hazai ingatlanpiac és az új építésű lakóparkok előtt álló lehetőségek, kihívások álltak a középpontjában a Portfólió által szervezett legutóbbi konferencia fejlesztői és finanszírozói kerekasztal-beszélgetésének. A rendezvényen szó volt árakról, támogatásokról, hitelekről, a műszaki fejlődés lehetőségeiről, irányairól és az ágazatot komolyan érintő munkaerőpiaci kihívásokról is. A Magyar Nemzeti Bank elemzései azt mutatják, hogy a bővülő hitelezés egyre nagyobb arányban finanszírozza az újlakás-piacot, amely a jövőben tovább erősödhet – mondta el a konferencián Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi rendszer elemzési igazgatóság vezetője. Úgy fogalmazott, várakozásaik szerint 2017 kulcsév lesz, lassú, de dinamikus növekedésre számítanak. Hozzátette: az is látszik, hogy a lakásárak emelkedése egyre nehezebbé teheti a családok számára az ingatlanvásárlást.
Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója szerint régen volt ilyen kedvező a helyzet az építőipari cégek számára, amelyek két-három évre előre tudnak tervezni. Figyelmeztetett a veszélyekre, így az egyre erőteljesebb munkaerőhiányra, a megváltozott határidőkre, a jövedelmezőségi problémákra, a szűkös kapacitásokra, elszabaduló építkezési árakra.
Egyik legnagyobb kihívásként a munkaerőhiányt emelte ki. Mint mondta, ma húsz-harmincezer szakmunkás hiányzik az építőiparból, amelyen csak megfelelő jövedelmezéssel, kulturált munkakörülménnyel, a szakképzés erősítésével, a külföldön munkát vállaló szakemberek hazacsábításával lehetne segíteni. Kiderült, hogy a munkaerőhiány mellett az új építésű ingatlanok ideiglenes, ötszázalékos forgalmi adójának sorsa, valamint a kivitelezési költségek emelkedése aggasztja igazán a szakembereket. A kereslet esetleges csökkenésétől azonban nem tartanak. Úgy látják, a gazdasági válság idején elhalasztott hazai vásárlások és különösen a fővárosban megjelenő erős befektetői aktivitás még jó ideig kitarthat. Abban valamennyien egyetértettek, hogy az alacsony kamatkörnyezet és az emelkedő lakásárak továbbra is vonzó befektetési lehetőséget teremtenek a lakásvásárlásoknak.
Ismeretes, a kormány az idén 211 milliárd forintot szán a teljes otthonteremtési program támogatására, amelynek célja, hogy tovább bővítse a kedvezményes lehetőségek körét. Az épített lakások száma harminc százalékkal emelkedett tavaly az előző évhez képest, összesen tízezer új ingatlan épült. A kabinet az idei évtől további harmincszázalékos bővülést vár az ágazatban.