Gazdaság

Jó a stratégia, nőtt a sertéslétszám

A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és terméktanács segíti a tenyésztőket

Bővülésnek indult hazánk sertésállománya, amely nagyban köszönhető az áfacsökkentésnek, az ágazati csalások visszaszorulásának. Az ágazati támogatások jelentősen emelkednek 2015-ben. Ezt segíti a húszéves Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács is.

A sertésáfa csökkentéséből adódó ágazati áfacsalások visszaszorulásának, fehéredésének és a takarmányárak kedvező alakulásának köszönhetően hosszú évek után ismét gyarapodásnak indult hazánk sertésállománya – mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár tegnap a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács jubileumi, huszadik születésnapjával egybekötött szakmai rendezvényén. A júniusi adatok szerint 204 ezerrel több sertés volt hazánkban, mint egy évvel korábban, számuk így 3,1 millió példányra emelkedett. A gazdasági szervezeteknél hét-, míg az egyéni gazdaságokban kilencszázalékos volt a bővülés mértéke. Emellett egyre több szarvasmarha, juh és baromfi gyarapítja a haszonállatok létszámát.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár szerint ez annak is köszönhető, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta az állatjóléti támogatások meghosszabbítását 2018 végéig, így a korábbi, évi hatmilliárd forinttal szemben idén 8,5 milliárd forint állatjóléti támogatás áll rendelkezésre. Az egyéb jogcímekre igényelhető támogatások összesen 10,5 milliárdot tesznek ki 2015-ben. Jakab István, az Országgyűlés alelnöke a rendezvényen rámutatott, biztatók a kilátások, azonban az ágazat stabilitása a jövőben nagyban függ attól, hogy meg tudja-e szervezni magát. Egy átgondolt tenyésztési programot kell megvalósítani, emellett ösztönözni kell a hazai fogyasztást is.



Az ágazat hetven százaléka tagja a VHT-nak
Az országos szervezetként működő Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) a hazai sertés- és szarvasmarha-ágazat érdekérvényesítő, érdekegyeztető és integráló szervezete. Németh Antal, a testület elnöke elmondta, húsz év alatt az ágazati szereplők hetven százaléka csatlakozott önként, a tagok éves bevétele 250 milliárd forint.