Gazdaság

Jelentős érdeklődés a bankoknál

Az év második felében ugorhatnak meg az igények a lakástámogatás iránt

Eddig mintegy ezerszáz igényelést nyújtottak be az új családi otthonteremtési kedvezményre (csok) az ügyfelek a bankokhoz, elsősorban használt lakáshoz igényelték a támogatást.

A bankok arra számítanak, hogy az igénylések száma az év második felében, az új lakások építésének felfutása után ugrik meg – közölte a távirati iroda. Az OTP Bankhoz január eleje óta nyolcszáz csok-kérelmet nyújtottak be. Az év eleje óta mintegy huszonegyezren érdeklődtek a csok iránt, negyedük kifejezetten a háromgyerekeseknek szóló 10 plusz 10 millió forintos konstrukció miatt kereste meg az OTP-fiókokat.

Az MKB Bankhoz benyújtott igények száma száz alatt van, ők döntően csokot, illetve támogatott hitelt igényelnek, elsősorban használt lakásra – tájékoztatott a bank. Hozzátették ugyanakkor, hogy nő az új lakás építéséhez kapcsolódó igények száma is. A kérelmezők többsége kétgyerekes, de a háromgyerekes igénylők száma is növekszik, a támogatott hitel átlagos összege pedig nyolcmillió forint a banknál. Az FHB Banknál több mint hetezren regisztráltak, a bank több mint kétszáz csok-igénylést fogadott be már, amelyek csaknem nyolcvanöt százaléka használt lakásra vonatkozik. Az igénylők nagy része, negyven százaléka az állami támogatás mellé hitelt is igényelt. Az Erste Bank folyamatosan nagy érdeklődést tapasztalt a támogatások iránt az ország minden régiójában és a fővárosban is. Az év hátralévő részében megnövekedett érdeklődéssel és hitelkereslettel számol a bank, különösen az új lakások építése és vásárlások piacán.

A CIB Bank mind a csok, mind a háromszázalékos hitel iránt jelentős érdeklődést tapasztal, de még nem vezették be a konstrukciókat, szerződéskötésre eddig nem került sor. Az UniCredit Bank válasza szerint az új csokra első körben azok építenek terveket, akik már jelenleg is három gyermeket nevelnek. A bank arra számít, hogy idén is a használt lakáshoz kapcsolódó hitelkérelmek lesznek többségben, de a családi házak esetében is növekedés lesz.

A Budapest Banknál az érdeklődők többsége ugyancsak a 10 plusz 10 millió forintos otthonteremtési támogatás kapcsán tájékozódik, eddig leginkább az egy- és kétgyermekesek igényelték a csokot a banknál. A pénzintézet az év második felében számít a tényleges igénylések befutására, addig főleg érdeklődőket várnak.

A Takarékbank közlése szerint a takarékszövetkezetek fiókjaiban január eleje óta több mint tizenötezren érdeklődtek, a legtöbben Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Bács-Kiskun megyékben.