Gazdaság
Jelentős béremelkedés a közszférában
Már 32 hónapja töretlenül emelkednek a reálbérek Magyarországon
A költségvetési szférában a bérek 8,1 százalékos növekedése mellett a prémiumok, jutalmak és más egyszeri juttatások megközelítették a tavaly augusztusi háromszorosát (199,8 százalékkal nőttek) és ezzel együttesen 12,1 százalékos volt a keresetek átlagos emelkedése, a közfoglalkoztatottakat nem számítva. A fegyveres testületek illetményemelése és a kiegészítő pótlék bevezetése a szociális területen dolgozók részére is segítette a növekedést.
A versenyszférában ezzel szemben 3,7 százalékos volt a keresetek átlagos emelkedése, ami a rendszeres bérek 3,8, és az egyszeri juttatások 2,9 százalékos növekedéséből adódott. Mivel augusztusban zéró infláció volt, azaz a teljes kosárra számolt átlagos fogyasztói árszínvonal megegyezett az egy évvel azelőttivel, a reálkeresetek a nettó bérekkel azonos mértékben változtak.
Nemzetgazdasági szinten a bruttó kereset 243 100, a családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 159 300 forint volt január-augusztusban, ami a változatlan adórendszer következtében egyaránt 3,7 százalékos emelkedést jelent éves alapon. A családi kedvezményt is figyelembe véve a nettó keresetek átlagát 166 100 forintra becsüli a KSH.
A közfoglalkoztatás hatása nélkül a vállalkozásoknál 260 100, a költségvetési intézményeknél 246 900, míg a nonprofit szervezeteknél 234 500 forint volt a bruttó keresetek átlaga az első nyolc hónapban.
Pénzügyesek a keresetpiramis élén
A pénzügyi biztosítási szektorban hagyományosan legmagasabbak az átlagkeresetek, augusztusban 455 ezer forintot értek el, ez 1,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A mezőgazdaságban 5,3, az építőiparban 6,3 százalékkal nagyobb volt az átlagkereset, mint tavaly augusztusban, ez 183, illetve 192 ezer forint bruttót jelentett. Az ipari átlagkereset 258 ezer forint volt, a kereskedelemben 222, a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás területén csak 161 ezer forint volt a bruttó kereset az infokommunikációs szektorban viszont elérte a 443 ezer forintot.
A költségvetési szektoron belül a közigazgatás, védelem és társadalombiztosítás terén dolgozók keresete 295 ezer forint volt, az egészségügyben 223, az oktatásban 255 ezer forint volt az augusztusi átlagkereset.
A KSH friss adataiból kiderül, hogy a közfoglalkoztatottak száma augusztusban megközelítette 212 ezret, ami 16 ezerrel, 8,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A teljes munkaidőre 79,5 ezer forintot kaptak, 2,5 százalékkal többet, mint tavaly augusztusban. A vállalkozásoknál 50 ezerrel, 2,6 százalékkal többen álltak alkalmazásban, mint tavaly augusztusban.
Jelentős reálbér növekedés idén és jövőre
Már 32 hónapja töretlenül emelkednek a reálbérek Magyarországon és a versenyszférában 50 ezerrel nőtt a foglalkoztatottság - közölte az NGM. A munkahelyek számának folyamatos növekedése, a reálkeresetek töretlen emelkedése és a csökkenő árak tovább javítják a családok anyagi helyzetét, így hozzájárulnak a belső fogyasztási kereslet növekedéséhez isA közelmúlt kiváló makroadatai további reálbér-emelkedést és létszámbővülést vetítenek előre.
Idén az első nyolc hónapban a kereseteket terhelő járulékok és a személyijövedelemadó-szabályok változatlansága miatt a nettó és a bruttó keresetek egyaránt 3,7 százalékkal emelkedtek. A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 3,8, ezen belül a vállalkozásoknál 3,6, a költségvetés területén 4,1, a nonprofit szervezeteknél pedig 3,0 százalékkal nőttek a keresetek. A fogyasztói árak 0,2 százalékos mérséklődése mellett a reálkereset 3,9 százalékkal emelkedett január-augusztusban.
Idén a 4 százalék közeli átlagos bérnövekedés és a várhatóan stagnáló infláció hatására 3,8-4 százalékkal nőhetnek a reálbérek. A Takarékbank jövőre szintén 4 százalékos bruttó bérnövekedésre számít, ami az adóváltozások miatt 5,5 százalékos nettó bérnövekedést eredményezhet, így a jövőre várt 2,3 százalékos infláció mellett 3 százalékot meghaladó mértékben emelkedhet a nettó reálbér - fűzte hozzá a szakértő – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.