Gazdaság

Jégkárelhárító rendszer épül ki

Ezüst-jodid párologtatásával ötvenmilliárd forint termelési érték óvható meg

Beadta a pályázatot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a jégeső-elhárító rendszer kiépítésére. Az indulást jövő májusra tervezik, egy forint befektetéssel harminchárom forint termelési érték menthető meg a rendszer révén az agráriumban.

A mezőgazdasági kárigények húsz százaléka a jégkárhoz köthető, tavaly is jelentős pusztítást vitt végbe a jégverés ötvenezer hektáron – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke tegnap tájékoztatóján. Győrffy Balázs hozzáfűzte: a NAK a múlt héten benyújtotta a pályázatát egy országos lefedettségű jégeső-elhárító rendszer létrehozására, ami a vidékfejlesztési program forrásaiból valósulhat meg. A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította a rendszer kialakítását. A jégeső-elhárító rendszer kiépítése 1,8 milliárd forintra rúg, a fenntartási költsége évente 1,5 milliárd forint, amit az agrár-kárenyhítési alapból finanszíroznak.

Győrffy Balázs hangsúlyozta: a rendszert a NAK működteti, a rendelkezésre álló technológiák közül a talajgenerátoros módszert alkalmazzák. A tervek szerint 984 talajgenerátor fedi le az egész országot. Ebből mintegy száznegyvenet már telepítettek a dél-dunántúli megyékben. A Dél-Dunántúlon még 53 generátort állítanak a rendszerbe, Észak-Dunántúlon 182-t, Közép-Magyarországon 333-at, Kelet-Magyarországon 275-öt egy körülbelül tízszer tíz kilométeres négyzetháló sarokpontjain. A talajgenerátorok csaknem húsz százaléka automata, a többi manuális.

A NAK-elnök elmagyarázta: a talajgenerátorok ezüst-jodidot párologtatnak a levegőbe, amely mesterséges jégmagvakat képez, így a spontán kialakuló, kisebb darabszámú, ám nagyobb méretű jégszemcsék helyett sokszorta több, de jóval kisebb méretű jégszemcsék keletkeznek, melyek a felhőből lehullva jó eséllyel elolvadnak még a földet érés előtt, de ha el is érik a földet, a méretük akkor is lényegesen kisebb lesz. Hasonló rendszer már működik Franciaországban, Spanyolországban és Horvátországban is.

A Dél-magyarországi Jégesőelhárí-tási Egyesülés számításai szerint 2014-ben egy forint ráfordítással 33 forint termelési értéket sikerült megmenteni. Győrffy Balázs jelezte: ötvenmilliárd forintnyi termelési érték óvható meg a jégeső-elhárítási rendszer jóvoltából csak a mezőgazdaságban, de védve lennének az építmények, a gépkocsik is. A jégeső-elhárító rendszer jövő májusra épülhet ki. A NAK az Országos Meteorológiai Szolgálattal működik majd együtt. Az elnök aláhúzta: az ezüst-jodid „brutálisan drága”, a jégeső kezdete előtt két-három órával már párologtatni kell, ezért fegyelmezetten kell működtetni a rendszert.