Gazdaság

Jégeső-elhárító hálózat épül ki uniós forrásból

Negyvenmilliárd forinttal támogatja a kormány a borágazat fejlesztését. Európai uniós forrásból két év alatt kiépül az országos jégeső-elhárító hálózat.

A borágazat beruházásaira negyvenmilliárd forint áll rendelkezésre – hangsúlyozta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Balatonfüredi Borhetek megnyitóján. Hozzátette: a kormány megduplázta a vidékfejlesztési programban eredetileg előirányzott húszmilliárdos összeget.

A balatonfüredi térséget is érintő tavaszi fagykár, valamint a közelmúltbeli jégverés kapcsán Nagy István elmondta: a mezőgazdasági termelők számíthatnak a kárenyhítő juttatásra. A gazdáknak a mezőgazdasági káraikat, beleértve a jégesőkárt is, a káreseménytől számított tizenöt napon belül kell bejelenteniük az MVH honlapján elérhető elektronikus alkalmazáson keresztül. A kárenyhítési alap 24 milliárd forintos forrásából fizetik ki a termelők igényeit. Az államtitkár közölte: 2018-ra uniós pénzből kiépül az agrárkamara által működtetett országos jégeső-elhárító hálózat, ami csökkentheti a károk mértékét. Nagy István szerint örvendetes, hogy a Balaton környéki gasztronómia egyre jobban felzárkózik a borászati sikerekhez. Hazánkban csaknem hetvenezer hektáron folyik szőlőtermesztés, hetven százalék a fehér, harminc százalék a kékszőlő aránya. A borok majd kétharmada oltalom alatt álló eredetmegjelölésű borként kerül forgalomba. Magyarországon mintegy 8500 borászati vállalkozás működik, ebből a háromszáz legnagyobb adja a bortermés háromnegyedét. A magyarok fejenként 30-32 liter bort fogyasztanak évente, ami növekvő tendenciát mutat. Az export mértéke évi hétszázezer hektoliter.