Gazdaság
Jár támogatás vegyes tulajdonú földekre is
Egy magánszemély az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból szeretett volna a tulajdonában álló erdőterület fenntartható használatát célzó Natura 2000 támogatást igényelni. A támogatás odaítélésére jogosult magyar Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, illetve felettes szerve azonban azzal az indokkal utasította el a kérelmét, hogy mivel a magyar állam is tulajdonos az erdőterületeken, ezért arra a támogatási feltételeket szabályozó uniós rendelet alapján nem adható támogatás.
A törvényszék megállapította: a rendelet nem ír elő olyan szigorú követelményeket, mint amilyeneket a magyar hatóságok a Natura 2000 minősítésű erdőterületek vegyes tulajdoni jellegével kapcsolatban alkalmaztak.
A döntés szerint, ha egy Natura 2000 támogatásra jogosult erdőterület részben állami tulajdonban, részben pedig egy magánszemély tulajdonában van, az utóbbi részére nyújtandó támogatás összegének kiszámításakor figyelembe kell venni az állami tulajdonban lévő terület nagyságának a magánszemély tulajdonában lévő terület nagyságához viszonyított arányát is – írta az MTI. Mivel a vita tárgyát képező földterületeken az állami tulajdon aránya csak 0,182 százalék, a bíróság szerint a hatóság gyakorlata sérti az uniós jog szerves részét képező arányosság elvét.