Gazdaság
Itthon folyamatos a lendület
Hétindító. A németországi GDP-bővülés lassulása hazánknak sem kedvező a jelentős kivitel miatt
A hét első jelentősebb nemzetközi pénzpiaci eseménye az októberi amerikai inflációs jelentés, kérdés, mennyivel lépi túl az előirányzott kétszázalékos értéket. Elemzők várakozása szerint 2,4 százalék lesz a havi érték – mondta lapunknak Virovácz Péter, az ING bank vezető elemzője. Visszautalt rá, a magas infláció miatt az amerikai jegybank, a Fed kamatemelésre kényszerül, amit egyébként december elejére már beárazott a piac.
Csütörtökön a kiskereskedelem adatai érkeznek, gyenge szeptember után növekedésre számít a piac, ehhez azonban hozzátartozik, hogy a kilencedik havi adatokat egyedi hatások, például az időjárási szélsőségek határozták meg.
Pénteken az ipari termelés adatai látnak napvilágot, ami azért jelentős, mert ez a hónap előzetes becslések alapjául szolgálhat a negyedik negyedév ipari teljesítményéről.
Virovácz Péter rámutatott, amíg Amerika összességében stabil, jól teljesítő gazdaságot mutat, addig Európában kisebbfajta csalódást jelentenek a GDP-növekedés adatai. A teljesítményre kiható nettó exportot kedvezőtlenül érinti a kereskedelmi háború és a Brexit is.
A német GDP várható 1,6 százalékos október havi év/év bővülése hazánk számára sem jó hír, hiszen exportunk jelentősen függ a német gazdaságtól – mondta az elemző. Hozzátette, a szintén szerdán közlendő magyar adatok lassuló, de meg nem álló fejlődést mutatnak. Negyedéves viszonylatban 0,8, míg éves összevetésben 4,3 százalékos bővülést várhatunk. A lendület lassulását a kiskereskedelem számai, valamint az ipar harmadik negyedéves gyenge teljesítménye is jelzi, az építőipar és a beruházások azonban továbbra is a fejlődés motorját jelentik. Az ágazat szeptemberi teljesítményéről holnap kaphatunk képet.