Gazdaság
Itthon csendesebb hetet jelez a naptár
Hétindító. Monetáris intézkedéseket vár a piac a briteknél

Csendes hét elé néz a magyar gazdaság, pár hazai konjunktúraadat megjelenésére lehet számítani. Ma adják közre a júliusra vonatkozó beszerzésimenedzser-indexet, szerdán a júniusi kiskereskedelmi forgalomról szóló becslést, pénteken pedig a júniusi ipari termelésről szóló előzetes adatokat publikálja a Központi Statisztikai Hivatal. A makroelemzők szerint a feldolgozóipari menedzserindex és az ipari termelés elsősorban az exportszektor teljesítményéről ad képet, míg a kiskereskedelmi forgalom a fogyasztás növekedésről szolgál információval. A statisztikák főként a várakozásoknál gyengébb, első negyedéves GDP-adatok ismeretében lehetnek érdekesek, és arról szolgálhatnak tanulsággal, hogy milyen mértékű élénkülés várható a második negyedévben.
Jóval nagyobb horderejű döntésre lehet számítani az Egyesült Királyságban: a Bank of England csütörtökön teszi közzé augusztusi inflációs jelentését, és aznap tartja kamatdöntő ülését is. Piaci várakozások szerint a brit jegybank monetáris lazítással enyhíti a Brexit-szavazás okozta gazdasági visszaesés mértékét - hívta fel a figyelmet Tardos Gergely, az OTP Bank vezető elemzője. Az alacsonyabb kamatok támogathatják a fogyasztást és a beruházásokat, a gyengébb font pedig az exportőröknek kedvez. A Bank of England legutóbbi, júliusi kamatdöntő ülésén még nem változtatott a monetáris kondíciókon, ám jelezte, hogy az augusztusban megjelenő friss előrejelzés alapján dönt majd a szükséges monetáris lazítás formájáról és mértékéről. Az elemzők egyöntetűen huszonöt bázispont kamatcsökkentésre számítanak, emellett egy részük a jegybank eszközvásárlási programjának kiterjesztését is várja.
Az Egyesült Államokban pénteken jelennek meg a júliusra vonatkozó átlagkereseti, munkanélküliségi adatok és a nem mezőgazdasági álláshelyek változásáról szóló statisztikák.Tardos Gergely úgy véli: a nem mezőgazdasági álláshelyek bővülésében várt száznyolcvanezer fő körüli érték is elég lehet ahhoz, hogy tovább szűküljön a munkaerőpiac, ami idővel fokozottabb bérnyomáshoz vezet majd.