Gazdaság

Ismét nyitva a Balaton

Akciókkal és ingyenes programokkal hosszabbítják a szezont

Ingyen vitorlázással, kedvezményes szobafoglalással, újborokkal hosszabbítják a balatoni szezont. Összesen 182 szálláshely és 86 vendéglátóhely csatlakozott ahhoz a kampányhoz, amelynek keretén belül ősszel is turistákat szeretnének csábítani a Balaton partjához.  

Az akció szervezői azt szeretnék bebizonyítani, hogy a régió augusztus után sem kihalt, ilyenkor is érdemes a Balaton partjára elutazni. Szeptember 25-e és október 5-e között 162 olyan balatoni eseményt szerveznek, amelyek felkelthetik az utazni vágyók érdeklődését. Ebben az időszakban több vendéglátóhely kedvezményes menükkel, a szállások pedig 20 százalékkal olcsóbban kínálják szobáikat- nyilatkozta Fekete Tamás, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke.

Mindezekhez Semsei Sándor, a Magyar TDM Szövetség elnöke hozzátette: ezzel az akcióval a balatoniak nem a nyári szezont akarják meghosszabbítani, ahogy ezt húsz év óta sokan szeretnék. A szezon önmagában meghosszabbíthatatlan, hisz ugyanazt, amit nyáron kínálunk, ilyenkor nem lehet eladni. A Nyitott Balaton elnevezésű akcióval gyakorlatilag újabb szezont szeretnének teremteni. Ősszel teljesen más kínálatot ajánlatokat szeretnének a középpontba állítani, olyan dolgokat, amelyek nem feltétlenül kötődnek a nyárhoz. Ilyenek például a kerékpáros túrák, a nemzeti parkok kínálta, de sok lehetőségeket rejtenek magukban az őszi gasztronómiai fesztiválok is. - mondta Semsei Sándor.

Az akciót a Magyar Turizmus Zrt. is támogatja. Az őszi Balatont reklámozó kampány keretén belül több érdekességre is bukkanhatunk. Zamárdiban és Balatonföldváron, Siófokon, ingyenesen kipróbálhatják a vitorlázást azok, akik még sosem ültek ilyen hajón! Speciális programmal készül Balatonalmádi is, olyan helyekre juthatnak be a vendégek, ahol csak ritkán járhat turista. Ingyenes körsétákon mutatják be azokat a villákat és történetüket, amelyeken keresztül jobban megismerhetjük a Balaton életét. Más települések pedig kerékpáros kirándulásokat szerveznek. Keszthelyen, Vonyarcvashegyen, Balatongyörökön és sok más településen is erre az időszakra esik a szüreti fesztivál is, amelyek egyik célja, hogy a Nyitott Balaton akció mellé állva, fellendítsék egy-egy régió borturizmusát.