Gazdaság

Ipari zónából turistaközpont

Változatos programokat kínálnak az észak-magyarországi régió települései, természeti látványosságai

Észak-Magyarország egyik leglátogatottabb régiója Miskolc és környéke, amely mind történelmi, kulturális, mind természeti kincsekben bővelkedik. Körbeölelve hazánk egyik legszebb hegységével, a Bükkel.

termálfürdő 20160730
Kellemes élményt jelent a hegy mélyéből fakadó termálvízben fürödni (Fotó: MH)

Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye és a Miskolci kistérség székhelye, hazánk negyedik legnépesebb városa – Budapest, Debrecen és Szeged után – Európa egyik legrégebben lakott területe, amit a paleolit kori leletek is tanúsítanak. A különböző tájegységek találkozásánál, fontos kereskedőutak mentén épült település már a középkorban kereskedőváros volt, és 1365-ben Nagy Lajos királytól kapott városi rangot. A török hódoltság után ipara is fejlődésnek indult. A szocialista időszakban Magyarország egyik legjelentősebb iparvárosaként élt a köztudatban, ebben az időben érte el legnagyobb kiterjedését – számos szomszédos település, köztük a középkorban az uradalom székhelyéül szolgáló Diósgyőr hozzácsatolásával – és legnagyobb népességszámát is.

A rendszerváltozás óta Miskolc és térsége a kulturális és idegenforgalmi szerepét igyekszik erősíteni: ebből a szempontból főbb látványosságai közé tartoznak – a város kiemelt helyei mellett – a miskolctapolcai barlangfürdő, Lillafüred és a Palotaszálló, illetve a Bükki Nemzeti Park. A régió vezető városaként az ennek megfelelő funkciókat is betölti: egyetemi város, a megye és környéke gazdasági, oktatási, kulturális központja.

Barlangfürdő és bobpálya

A város nemzetközi hírnévnek örvendő attrakciója a Miskolctapolca barlangfürdő. A természet alkotta strandon páratlan élmény a hegy mélyéről fakadó kellemes hőmérsékletű termálvízben fürödni, élvezni a tiszta, barlangi klímát. A beltéri medencék és a dögönyöző egész évben, míg a kültéri medencék a főszezonban várják a látogatókat. Emellett finn szauna, infraszauna, float spa, valamint álló szolárium szolgáltatásait is igénybe vehetik a vendégek. A fürdőépületben található Miskolctapolca Barlang Aquaterápia munkatársai vendégbarát környezetben, a tradicionális népi gyógyászat és a modern technológia ötvözetével – orvosi javaslatra vagy egyéni igény szerint – gyógyítják és enyhítik a mozgásszervi panaszokat .

Nagy népszerűségnek örvend a fürdő közelében található nyolcszáz méter hosszú bobpálya is, amely télen-nyáron várja az izgalmat keresőket. Emellett, aki további adrenalin növelő bátorságpróbára is vágyik, tavasztól őszig használhatja a kalandpark lombkoronaszintbe épített pályarendszerét is.

A csendre és áhítatra vágyó turistáknak, főként, ha szívesen látogatnak templomokat, mindenképpen érdemes felkeresniük, akár vasárnap délelőtt, mise idején a tufába vájt barlangból kialakított Sziklakápolnát. Miskolctapolcán a Bükk szívében felépült az Avalon park is, a családi szórakoztató és élménypark azzal a céllal jött létre, hogy olyan teljes körű turisztikai szolgáltatást nyújtson, ahol – kortól és nemtől függetlenül – a család valamennyi tagja megtalálja a szórakozásra, az aktív és passzív kikapcsolódásra a lehetőségeket. A létesítmény területén van gokartpálya, Maya játszópark, éttermek, rönkházak, valamint a parkban Dottó kisvonat is közlekedik.

A barlangfürdő mellett egy másik egyedi fürdőzési lehetőség is nyitva áll a turisták előtt Miskolc környékén. Európa egyetlen Green City-alapelvek szerint épült strandja hatalmas platánfákkal, parkosított zöld területekkel, úszó- és családi élménymedencével, fitness- és wellness-szolgáltatásokkal várja vendégeit. Az ötvenméteres úszómedence kiváló lehetőséget biztosít sportolásra, a strandolás és az úszás élménye mellett vízilabda-mérkőzések és úszóversenyek helyszíne. A strand másik medencéje kicsiknek és nagyoknak egyaránt ideális, igazi családi fürdőhely: fokozatosan mélyül, de legmélyebb része sem több 130 centiméternél, vizének hőmérséklete 27 Celsius-fok. A medence mellett játszótér, két röplabda- és két lábteniszpálya is található.

Történelmi túrák a hegyekben

Miskolc egyik városrésze a középkori diósgyőri vár. A ma látható, gótikus épület a tatárjárás vége óta áll, fénykorát Nagy Lajos uralkodása alatt élte, lovagterme a legnagyobb volt Európában. Később a magyar királynék jegyajándéka volt, egészen a török időkig. A 17. század végére már lakhatatlanná vált, állapota egyre jobban leromlott. Régészeti feltárása az 1960-as években kezdődött meg. A 2000-es évek elején a várat elkezdték visszaépíteni eredeti állapotába, a helyreállított helyiségeket korhű bútorokkal rendezték be.
LillafuredA lillafüredi Palotaszálló káprázatos környezetben található (Forrás: Wikipédia)
Egy rövid utazás Miskolctól Lillafüred, amely klimatikus gyógyhely a Bükki Nemzeti Park keleti határában. A gyönyörű fekvésű Palotaszálló függőkertjének teraszairól remek kilátás nyílik a környékre. A függőkert megújult funkciókkal várja a vendégeket. A tematikus teraszokon az egyes megállók a költészetről, a természettudósokról, a szerelemről szólnak: de hangsúlyt kapnak a természeti és az épített környezeti elemek is. A vízesés, a virágok és a szobrok, a kőbe vésett idézetek, a kilátópontok nagyszerű élményt jelentenek minden korosztály számára. Az egyik teraszon József Attila szobra áll, hiszen a költő Lillafüreden írta egyik legszebb versét, az Ódát. Itt található a Szinva-patak vízesése is, amely hazánk legmagasabb vízesése.

A lillafüredi erdei kisvonat útvonala az ország egyik legnagyobb erdei vasúti viaduktján, két alagúton és a festői szépségű Hámori-tó partja mentén vezet a pisztrángkeltetőjéről híres Garadnáig, érintve az ország legrégebbi, máig működőképes ipari műemlékét, az újmassai Fazola-kohót. A közelmúltban nyílt Lillafüreden egy sport- és kalandpark, amelynek szomszédságában libegő is működik.

Az utolsó magyar polihisztorként emlegetett Herman Ottó természettudós, néprajzkutató széles körű tudományos munkásságát, politikai és közéleti tevékenységét mutatja be az egykori lillafüredi nyaralójában berendezett kiállítás, amely tavasztól őszig várja a látogatókat.

Fenyőlombok alatt helyi kávé

A Bükk hazánk barlangokban gazdag vidéke. Lillafüreden helyi vezetővel látogatható a Szent István-cseppkőbarlang és a különleges képződményeket rejtő Anna-barlang. A termek falán és mennyezetén a mészkővel bevont mohafüggönyök, fenyőlombok, gyökerek szövedéke nyújt csodálatos látványt. A mésztufabarlang üregeit a 19. század elején fedezték fel, majd 1926-ban, kiépítése után nyílt meg az idegenforgalom számára.

Lillafüred mellett található a Szeleta-barlang is, ahol az első, őskori leleteket feltáró régészeti kutatást végezték 1906-ban. A barlang Európa egyik legjelentősebb őstörténeti nevezetessége. Az itt talált kőeszközök alapján a hegység más barlangjára is jellemző eszközkészítő ipart a nemzetközi szakirodalom Szeleta-kultúrának nevezi.

Miskolc sétálóutcáján hagyományos kávék és frissítők mellett saját recept alapján készülő Miskolc kávé, Miskolc Pass-koktél, valamint sütemények is kaphatók. A kávézóban rendszeresen láthatók időszaki kamarakiállítások helyi alkotók műveiből, illetve rendeznek itt irodalmi és zenei programokat is. Az éttermek között a turisták gyakran látogatják csak az Aranykorona történelmi éttermet, amelynek több száz éves borospincéje és vinotékája van.


Korhű kosztümös játékok a várban

Ezen a hét végén rendezik meg a diósgyőri várban a XVII. Középkori Forgatagot, ahol valósághű viadalokra, zenés középkori mulatságra számíthatnak az érdeklődők – jelentette a távirati iroda. A hatalmas, új arénában külföldi csapatok is bemutatót tartanak, és éjszakai programok is lesznek. A Lovagi tornák tere is bekapcsolódik a programokba, ahol minden nap két alkalommal izgalmas történelmi előadásokat rendeznek népes lovagrendek bemutatkozásával. A résztvevők között lesz Kassai Lajos lovas íjász, a Visegrádi Szent György Lovagrend, a Kisújszállási Szabad Lovagok Rendje, a Sárkányos Szövetség Lovagjai, valamint a Pavane zászlóforgatók is.
(ZZ)