Gazdaság
Innovatív gyógyszerberuházások
Varga Mihály: A kutatási források csaknem fele ehhez az ágazathoz köthető

Hozzáfűzte: a mostani fejlesztés is azt mutatja, hogy a magyar vállalkozások egyre életképesebbek és a kutatás-fejlesztés tekintetében is a világ élvonalába tartoznak. Varga hangoztatta: a gyógyszeripar nemzetgazdasági érték, a hat éve hivatalba lépett kormányzat mindvégig támogatta az ágazat fejlesztését. Jelentőségét jól mutatja, hogy a hazai kutatás-fejlesztésre felhasznált források 40-45 százaléka a gyógyszeriparhoz köthető.
A miniszter arról is beszélt, hogy a magyar gazdaság ma már fényévekre van 2010-es állapotától. Stabil 2,5-3 százalékos éves növekedési pályára állt, 12 százalékról öt százalékra csökkent a munkanélküliség, illetve konszolidált az államháztartás. Az elmúlt időszakban 32 százalékkal bővült az ipar teljesítménye, és az idén is ötszázalékos növekedéssel számolnak.
Groskovits Dávid, a cég ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: az elmúlt hat évben hárommilliárd forintnyi fejlesztést valósított meg a társaság. Egyes területeken megháromszorozták, más területeken megötszörözték kapacitásukat – írta a távirati iroda. A cég számos európai és ázsiai országba exportál. A most átadott O’HaraFC C75 típusú berendezés több száz kilogrammos gyártási tételek bevonására is képes.