Gazdaság

Indulnak a paksi geológiai kutatófúrások

Elkezdődött a Paksi Atomerőmű új telephelyét előkészítő földtani kutatási program első geológiai kutatófúrása május elején a Tolna megyei Németkér közelében – jelentette be Aszódi Attila, az atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos tegnap, s hozzátette, hogy az új telephelyen kívül összesen harminc mélyfúrást végeznek – írta a távirati iroda.

A program körülbelül másfél évig tart, a leendő telephelyen további nyolcvan kutatófúrás lesz. „Mindez szükséges ahhoz, hogy fel lehessen állítani egy olyan modellt, amely meg tudja mondani, hogy ha a mélységben kipattanna egy földrengés, akkor az erőmű telephelyén milyen erőkre lehet számítani” – mondta Aszódi, s hozzátette, a földrengésjellemzők megismerése szükséges a telephelyengedély megszerzéséhez.

Elmondta, hogy tavaly egy háromszáz négyzetkilométeres területen már elvégeztek egy 3D-s szeizmikus vizsgálatot a talaj felső egy kilométeres szerkezetén, a mélyfúrások helyszíneit ennek eredményei alapján választották ki.